Vasárnap megjelent cikkében a brit kormányfő leszögezi: Nagy-Britannia joggal nevezheti magát a világ legsikeresebb soketnikumú, sokvallású demokráciájának, ennek ellenére is azonban bizonyos statisztikák "szégyenre" adnak okot, és a brit kormány törvényalkotással is kész az "etnikai-társadalmi esélyegyenlőség" megteremtésére.
Zoom
David Cameron a The Sunday Times című tekintélyes vasárnapi konzervatív brit lapban kifejti, hogy ma a fiatal fekete "brit" férfiak nagyobb eséllyel kerülnek börtönbe, mint egyetemre, a brit fegyveres erőknél nem szolgál egyetlen fekete tábornok sem, és a Londoni Értéktőzsde irányadó FTSE-100-as indexét alkotó száz legnagyobb tőkeértékű vállalat közül mindössze négynek a vezérigazgatója valamely etnikai kisebbség tagja. (Amiről csakis a fehérek tehetnek - a szerk.)
Cameron a cikkben mindehhez hozzáteszi, hogy az Oxfordi Egyetem - ahol annak idején ő is tanult - 2014-ben alig 27 fekete jelentkezőt vett fel. A brit miniszterelnök szégyenteljesnek nevezi, hogy a bíróságok elé kerülő fekete vádlottakra nagyobb eséllyel rónak ki szabadságvesztést, mint az ugyanolyan kihágásért felelősségre vont fehérekre. Cameron szerint meg kell vizsgálni ennek okait, és azt, hogy "miként lehet véget vetni ennek a diszkriminációgyanús gyakorlatnak".

A brit kormányfő szerint arra is "meggyőző erejű bizonyítékok vannak", hogy azokat az álláskeresőket, akiknek etnikai hangzású nevük van, kisebb eséllyel hívják vissza az általuk megkeresett vállalatok állásajánlatokkal, mint másokat.
E statisztikák miatt Nagy-Britanniának "szégyenkeznie kell", de ezeknek a példáknak egyben cselekvésre is kell ösztönözniük a kormányt. Ennek első lépéseként a kabinet új átláthatósági törvénytervezetet nyújt be, amely rendszeres és teljes körű adatközlésre kötelezi az egyetemeket a felvételre jelentkezők, illetve a közülük felvettek nemi és etnikai megoszlásáról, valamint társadalmi-gazdasági hátterükről - írta vasárnapi cikkében a brit miniszterelnök.
A The Sunday Times a cikkhez kapcsolódóan saját statisztikai vizsgálatot is végzett, amelyből kiderül, hogy a FTSE-100-as cégcsoporton belül 62-nek még az igazgatótanácsában sincsenek etnikai kisebbségekből származó tagok, a brit fegyveres erők teljes tiszti állományán belül pedig mindössze 0,1 százalék a feketék aránya.
A lap kimutatása szerint tavaly a kiemelkedő középiskolai eredményt elérő fekete középiskolai diákok 16 százaléka, az azonos eredménnyel végzett fehér tanulók 32 százaléka jelentkezett felsőoktatási intézményekbe - de persze erről is az angolok tehetnek...
(MTI nyomán)