Staffan de Mistura ENSZ-megbízott rendelte el a szünetet, miután úgy nyilatkozott, nem fog a tárgyalásról tárgyalni. Hozzátette: nem csalódott. Damaszkusz képviselője Rijádot nevezte meg a sikertelenség okaként.
A diplomata azt mondta a sajtónak Genfben, hogy nem csalódott, továbbra is eltökélt, de realistának kell lenni. Arra nem hajlandó, hogy csak a tárgyalások kedvéért tárgyaljon - jelentette ki.
Közölte: kérni fogja a tárgyalásokat támogató országokat, hogy azonnal találkozzanak, és próbáljanak megoldani ügyeket. Részleteket erről nem hozott nyilvánosságra.
Mistura hangsúlyozta, hogy nincs szó sem kudarcról, sem a tárgyalások végéről. A felek eljöttek Genfbe és itt is maradtak. Mindkét fél érdekelt a politikai folyamat elindításában - mondta, miután az ellenzék képviselőivel találkozott egy szállodában.
Az eltelt öt nap alatt az ENSZ-megbízott kétszer tárgyalt a damaszkuszi kormány küldöttségével és ugyancsak kétszer az ellenzéki delegációval. Ezek egymással nem álltak szóba.
Mistura döntésének bejelentése után Bassár Dzsaafari szíriai ENSZ-nagykövet, a kormányküldöttség vezetője azt mondta, hogy szerinte az ellenzék Szaúd-Arábia nyomására ott akarta hagyni a tárgyalásokat.
- Pár órája megtudtuk, hogy Rijád vissza akar lépni a tárgyalásoktól, és ezt fedezi politikailag Mistura bejelentése - jelentette ki, és úgy értékelte, hogy "a Szíriai Arab Köztársaság kormányán kívül mindenki kudarcot vallott".
Azt később közlik, hogy február 25-én visszatérnek-e Genfbe - tette hozzá.
Az ellenzék részéről Rijád Hidzsáb főkoordinátor azt mondta a sajtónak, hogy a damaszkuszi rendszer vitte kudarcba a tárgyalásokat, és "újból ezt fogja tenni".
A szüneteltetés szerinte lehetőséget teremt arra, hogy a nemzetközi közösség nyomást gyakoroljon Damaszkuszra és Moszkvára. Közölte, hogy nem térnek vissza Genfbe addig, amíg nem lesz változás "a terepen".
Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter szerint a szíriai hadsereg Aleppó környéki offenzívája "nehezedett rá" a genfi tárgyalásokra.
(MTI)