Lezuhant az orosz védelmi minisztérium egyik Mi-8-as típusú helikoptere hétfőn az ország északnyugati részében lévő Pszkovi területen. A balesetben a legénység mind a négy tagja meghalt - közölte a minisztérium.
Zoom
A helikopter gyakorló repülésen volt a Moszkvától mintegy 600 kilométerre északnyugatra lévő térségben, amikor a földi irányítás elveszítette vele a kapcsolatot.
A RIA-Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint technikai problémák léptek fel a gépen, amely kényszerleszállást hajtott végre, és landolás közben lángba borult. A fedélzeten három katona és egy repülőoktató tartózkodott.
A baleset pontos oka egyelőre nem ismert.
Az 1960-as években tervezett Mi-8-as helikoptertípus kezdettől a szovjet és az orosz hadsereg "igáslovának" számított, több ezret építettek meg belőle, és a világ számos országába exportálták. A Mi-8-asok baleseti statisztikája ugyanakkor igen rossz.
2014 júniusában 15 ember halt meg, amikor helikopterük egy tóba zuhant az északi Murmanszki területen.
(MTI)