Diplomaták szerint Oroszország azt ajánlotta az Egyesült Államoknak, hogy márciustól kössenek fegyverszünetet Szíriában.
Egy nappal a müncheni Szíria-konferencia kezdete előtt Oroszország javaslatot tett az Egyesült Államoknak arra, hogy március 1-jétől hirdessenek fegyverszünetet Szíriában - jelentette a Reuters hírügynökség szerdán egy meg nem nevezett diplomatára hivatkozva. Eddig azonban a feleknek semmiről sem sikerült megállapodniuk - tette hozzá az illetékes, aki szerint Washingtonnak kétségei vannak az orosz javaslat bizonyos elemeivel kapcsolatban.
Vitalij Csurkin orosz ENSZ-nagykövet New Yorkban azt mondta, hogy "nagyon fontos" tárgyalásokat folytatnak Washingtonnal, egyebek közt a polgárháború sújtotta Szíria humanitárius helyzetének javítására teendő lépésekről.
Mark Toner, az amerikai külügyminisztérium szóvivője ugyanakkor a tűzszünet körvonalaira vonatkozó egyik kérdésre azt válaszolta, hogy a csütörtökön kezdődő müncheni konferencia előtt senki nem fog az egyes javaslatok tartalmáról beszélni.
A bajor fővárosban rendezendő konferencián az Egyesült Államok és Oroszország mellett Szaúd-Arábia, Irán és Törökország is részt vesz. A január végi genfi Szíria-tárgyalások kudarca óta először találkozik majd egymással John Kerry amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. A konferencián várhatóan az újabb genfi tárgyalási forduló és egy fegyverszünet feltételeiről egyeztetnek majd a résztvevők.
John Kerry február eleje óta naponta sürgeti egy szíriai fegyverszünet kihirdetését, valamint azt, hogy az orosz légierő által támogatott szíriai kormányerők biztosítsák a segélyszállítmányok eljuttatását Aleppóba.
A várost ostromló kormányerők ugyanis teljesen körbezárták a "lázadók" által kézben tartott negyedeket, és az ENSZ emiatt egy újabb humanitárius katasztrófa bekövetkeztétől tart. Segélymunkások szerint a még mindig kétmillió embernek otthont adó Aleppó vízellátása megszűnt. Szíriai katonai és kormányzati források ugyanakkor jelezték, hogy az Aleppó bevételéért folytatott ütközetet nem szándékoznak leállítani.
Egy ENSZ-béli diplomáciai forrás a Reutersnak nyilatkozva úgy vélekedett, javaslataival Oroszország csupán fedezni kívánja valódi célját, hogy katonai győzelemre segítse Bassár el-Aszad elnököt, s így ne kelljen kompromisszumot kötnie a tárgyalóasztalnál.
(MTI)