"Szándékában áll, hogy visszatérjen Ukrajnába, és ennek érdekében megteszi a jogi lépéseket. Janukovics az elnöki jogkörétől nem vált meg, és nem mondott le az ország vezetéséről. A hivatalából való felmentés eljárását Ukrajna alkotmányának durva megsértésével folytatták le" - jelentette ki Vitalij Szergyuk ügyvéd a Glavkom ukrán lapnak adott interjúban.
Szergyuk állítása szerint Janukovics ellen nincs érvényben nemzetközi elfogatóparancs, ezért szabadon utazhat a világban, de úgy vélekedett, hogy a volt elnök életét és biztonságát Ukrajnában továbbra is veszély fenyegeti.
Az ügyvéd az exállamfő vagyoni helyzetéről szólva azt állította, hogy Janukovicsnak nincsenek milliárdjai. Szavai szerint Ukrajna volt első emberének minden pénze két, a hazájában zárolt számláján van - a magánszámláján 28 millió hrivnyát (mintegy 294 millió forintot), a nyugdíjszámláján pedig 50 ezer hrivnyát (mintegy 525 ezer forintot) tart.
"Janukovics ennek ellenére nem szűkölködik, bőven van miből megélnie, magánházat bérelnie (az oroszországi) Rosztov-na-Donu kertvárosában és ügyvédeket fogadnia" - mondta a jogi képviselő.
(MTI nyomán)