Késsel halálosan megszúrtak egy menedékkérőt a közép-svédországi Lindesberg melletti menekültszálláson, három gyanúsítottat őrizetbe vettek - közölte pénteken a svéd rendőrség.
Stefan Wickberg szóvivő szerint az elkövetők ugyancsak menedékkérők, de fiatalabbak negyvenes éveiben járó áldozatuknál. A férfi nyakán ejtettek halálos sebet, indítékuk egyelőre nem ismert.
Az érintettek állampolgárságáról a szóvivő nem nyilatkozott. Lindesberg mintegy 200 kilométerre nyugatra fekszik Stockholmtól.
Január végén egy fiatalkorú menedékkérő késsel ölt meg egy 22 éves dolgozót a délnyugat-svédországi Mölndalban egy fiatalkorúakat - köztük a tettest is - befogadó szálláson.
Az idén legkevesebb három embert gyilkoltak meg menekültszállásokon az országban, de az esetek között a hatóságok nem látnak összefüggést.
A 9,8 milliós Svédország tavaly 163 ezer bevándorlót fogadott be, a lakosság nagyságához viszonyítva a legtöbbet Európában. A svéd hatóságoknak komoly nehézséget jelentett a migránsáradat kezelése, és társadalmi feszültségek is keletkeztek.
(MTI nyomán)