A bolgár–török határon a helyi lakosok kívánnak járőrszolgálatot szervezni, hogy „levadásszák” a betolakodókat.
Továbbra is tömegével érkeznek a migránsok a pireuszi kikötőbe, a görögök pedig már azzal az eshetőséggel is számolnak, hogy Macedónia az eddigi szigorítások után lezárja a határait a betolakodók előtt. Bulgária ugyan kívül esik a migránsok által használt nyugat-balkáni útvonalon, Szófia azonban most attól tart, hogy nagyszámú migráns érkezhet, miután több mint tízezer új európai rekedt Görögországban a macedón határ mentén.
Így van ezzel egy Dinko Valev is, aki az elmúlt hónapokban 25 migránst fogott el a bolgár–török határ mellett, Dolno Jabalkovónál. A férfit azonnal felkapta a bolgár média – annál is inkább, mert kézzel fogható bizonyítékai voltak arra, hogy a migránsokat valóban elfogta: videót készített róluk, amiben ki is kérdezte őket.
/Bolgár nyelvű, bekapcsolható angol felirattal/
Népi milícia, önkéntesekből
„A falunk hét kilométerre fekszik a határról. Akinek sikerül átjutnia a kerítésen, a mi falunk mellett halad el” – mondta el a Deutsche Wellének egy idős kecskepásztor, aki egyike annak a 18 lakosnak, akik Dolno Jabalkovón élnek. A határ menti falu olyannyira félreeső területen fekszik, hogy hetente csak háromszor hoznak ide friss kenyeret, a mobilhálózat pedig már nem működik a településen.
Szigorítanak a bolgárok
A bolgár parlament a múlt héten engedélyezte a fegyveres erőknek, hogy őrizzék a határt. A törvényhozás képviselői egyhangúlag hagyták jóvá az ország védelméről és a fegyveres erőkről szóló törvény módosítását, amelyben feljogosították a katonai egységeket arra, hogy a jövőben a határrendőrséggel együtt járőrözzenek.
A közeli Jambol városából származó Dinko Valevnek itt sikerült elfognia a migránsokat a quadjával, most pedig azon dolgozik, hogy további önkénteseket toborozzon a „migránsvadászatra”. A férfi a Deutsche Wellének is megerősítette a szándékát, majd hozzátette: ha a migránsok bombát dobhatnak, akkor ezt ő is megteheti.
Valev kezdeményezésére mindeddig a bolgár rendőrség sem figyelt fel. Az eset után azonban Rumiana Bacsvarova bolgár belügyminiszter arra kérte a médiát, hogy értesítsék a rendőrséget, ha törvényellenes tevékenységről szereznek tudomást.
Zoom
Az egyik helyi politikus szerint nem lehet komolyan venni a férfit, mert szerinte ő csak fel akarja hívni magára a figyelmet. Mások azonban igenis komolyan veszik a migránsvadászt, így a Facebookon indított csoportjában máris csatlakoztak húszan a környező településekről, ők szintén részt vennének a járőrözésben.
Nélkülük nem megy
Az egyik csoporttag, Szlav Szlavov – aki a bolgár kormánypártnak is tagja – egy interjúban üdvözölte a népi milícia ötletét. És bár a pártja rosszallása miatt később vissza kellett vonnia a kijelentését, a Deutsche Wellének most azt mondta: a külföldiek időseket támadnak meg és rabolnak ki a határ mentén.
Megszólaltattak egy határrendészt is, aki azt nyilatkozta: a rendőrség nem képes arra, hogy az egész határt felügyelje, így szükségük van olyan emberekre is, mint Valev. A határvédelmi kerítés ugyanis nem jelent semmiféle akadályt a migránsoknak. Mikor azonban a határőr kollégája visszatért, azonnal megváltoztatta a véleményét: „a határvédelmi kerítés kitűnő, a rendőrség pedig népi milíciák nélkül is el tudja látni a feladatát”.
(MNO nyomán)