A bíróság minden vádat ejtett a szcientológiai "egyház" ellen Belgiumban. Pénteken kihirdetett ítéletében a brüsszeli büntetőbíróság "elfogadhatatlannak" minősítette a szekta belgiumi szervezete, valamint tizenegy tagja elleni vádakat. Az ügyben példátlanul hosszú ideig, 18 évig tartott a nyomozás.
A vádak szerint a szekta, valamint annak amerikai központjához kapcsolódó, brüsszeli Európai Emberi Jogi Iroda bűnszervezetként működött. A két szervezetet csalás, zsarolás, magánélethez való jog megsértése és engedély nélküli orvoslás miatt akarta felelősségre vonni a vádhatóság.
Az ügyészség a szervezet feloszlatását és több tag bebörtönzését szerette volna elérni. Az ügyben eljáró bíró, Yves Régimont azonban azt közölte, hogy az "egyház" elleni vádak inkább feltevéseken alapulnak, nem tényeken.
A pénteki ítélethirdetés idejére rendkívüli biztonsági óvintézkedéseket rendeltek el a bíróságon, miután tüntetők az ülés megzavarásával fenyegettek korábban.
A szcientológiai "egyház" szerint évek óta tisztességtelen üldöztetésnek vannak kitéve Belgiumban. Világszerte számos országban megkérdőjelezik, hogy a szcientológiát egyáltalán egyháznak lehet-e minősíteni, több államban szektának tekintik, és korlátozzák tevékenységi lehetőségeit.
Görögországban például már betiltották a működését, Németországban és Franciaországban pedig állami szinten komoly lépéseket tesznek a visszaszorítására.
(MTI nyomán)
Kapcsolódó: