Nagy valószínűséggel Salah Abdeslam, a tavaly novemberi párizsi terrortámadások feltételezett főszervezője lehetett az egyik fegyveres, aki néhány nappal ezelőtt rátámadt a rendőrökre egy brüsszeli házkutatás során - jelentette pénteken a belga sajtó.
Eric Van Der Sypt, a belga szövetségi ügyészség szóvivője arról számolt be, hogy a város déli, Forest nevű kerületében lévő lakásban megtalálták Salah Abdeslam ujjlenyomatait, és azonosították a DNS-ét. Az illetékes a nyomozás érdekeire hivatkozva más részleteket nem közölt.
"Információink szerint több mint valószínű, hogy (Abdeslam) az egyike a lövöldözés során megszökött két személynek" - közölte honlapján az RTBF nevű belga közszolgálati csatorna.
Mások ennél óvatosabban fogalmaznak, egyes lapok arra figyelmeztettek, hogy ez csak azt bizonyítja, hogy a magát Yassine Baghlinak is nevező, belgiumi születésű Salah Abdeslam valamikor járt a kérdéses lakásban.
Az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrormilícia zászlója mellett nagy mennyiségű lőszert is találtak a rendőrök abban a brüsszeli lakásban, amelynek az ajtaján keresztül egy gépkarabéllyal rájuk lőttek kedden délután. A tettesek egyikét agyonlőtték, két embernek pedig sikerült elmenekülnie, akiket továbbra is nagy erőkkel keresnek a hatóságok.
A szökésben lévő Salah Abdeslamot annak ellenére sem sikerült eddig kézre keríteni, hogy a terrortámadásokat követően Belgium nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene, mi több, azt sem tudni biztosan, hogy még Európában van-e. A belga rendőrség által első számú közellenségként aposztrofált fiatalember két testvére közül Ibrahim öngyilkos merénylőként robbantotta fel magát a párizsi Bataclan koncertteremben, a másikat, Mohamedet pedig még a merényletsorozatot követő hét végén őrizetbe vették a brüsszeli Molenbeekben. A francia fővárosban hét helyszínen elkövetett november 13-i terrorcselekményeknek százharminc halálos áldozata volt.
(MTI)