Az izraeli hadsereg egyik szállítórepülőgépe vasárnap, néhány órával az isztambuli öngyilkos merénylet után megérkezett a robbantás folyamán életét vesztett három izraeli holtteste és a sebesültek, illetve a hozzátartozóik hazaszállítására. Csakhogy a szabályos nemzetközi légi közlekedés terén szokatlan módon az izraeli hadseregben Sámson névre átkeresztelt Hercules szállítórepülő felségjelek nélkül érkezett meg a török nagyváros egyik repülőterére – írja a Válláh!Hádásot izraeli hírportál.
Zoom
Felségjelekkel dekorált „repülő elefánt” (fotó: izraeli légierő)
Az Isztambulban az Isztiklál (Függetlenség) utcában elkövetett szombati öngyilkos merényletnek összesen öt halálos áldozata van: három izraeli és egy iráni turista, illetve maga a merénylő. Binjámin Netanjáhu miniszterelnök utasítására az izraeli légierő Sámson nevű szállítórepülője nem egészen egy nappal később már landolt is Isztambulban, és hazaszállította a három izraeli holttestét, a sebesülteket és a velük utazó hozzátartozókat. A Válláh!Hádásot izraeli hírportál újságírója azonban észrevette, hogy az Izraelbe visszatért szállítórepülőgépen egyáltalán nem voltak felségjelek.
Zoom
A légierő és a repülőegység felségjelével ellátott Hercules (fotó: izraeli légierő)
A hírportál kérdésére az izraeli hadsereg szóvivője elmondta: a repülőről azért tüntették el az izraeli légierő- és a repülőegység felségjelét, címerét, nehogy fölösleges „biztonsági súrlódásra” kerüljön sor az isztambuli le- és felszállás idején. Egyébként az orvosi, valamint a halálos áldozatok hazaszállítását elvégző kegyeleti küldöttség parancsnoka Jáír Bárákát, az izraeli hadsereg hátországi parancsnokának ezredese volt.
Zoom
Az Isztambulból visszatért gép felségjelek nélkül (fotó: Válláh!Hádásot)
A 662-es farokszámot viselő Hercules C-130J-30-as, négymotoros, a Lockheed Martin amerikai cég által gyártott szállítórepülőt az izraeli légierőben rendszeresítve átkeresztelték Sámsonra, a légi támaszpontja pedig Nevátim településen van. Ha megnézzük ennek a 662-es farokszámú Herculesnek a korábban, illetve a vasárnap, az Isztambulból történt visszatérésekor készült fényképét, felfedezhetjük, hogy a hazatérő gép 662-es farokszáma fölül eltűnt az izraeli légierő 103-as, úgynevezett „elefánt repülőegységének” a címere, illetve az oldaláról az izraeli légierő sötétkék, tömött Dávid-csillagot is magában foglaló felségjele.
Hering J. - Kuruc.info
Frissítés: Olvasóink közül néhányan megjegyezték: a hírünkhöz mellékelt fényképen az izraeli légierő gépének csak a hátsó része látható s ezért elképzelhető, hogy a felségjelek az első részére voltak felfestve. Nos, megtaláltuk az Izraeli Külügyminisztérium felvételét, amely a szállítórepülő isztambuli landolása utáni pillanatokat örökíti meg. Ezen a fényképen a Hercules első része is látható, ám felségjeleket ott sem látunk.
Zoom
H. J.