II. 'Ábdulláh jordán király az idén januárban két olyan tényt is kimondott, amelyet portálunk már korábban is hangsúlyozott: 1. Izrael szemet huny a törvényesen megválasztott szíriai elnök, Bassár el-Ászád és a libanoni Hizbulláh sí'ita szervezet ellen harcoló Dzsabhát Nuszrá nevű terrorszervezet tevékenysége fölött. 2. Törökország, személy szerint Recep Tayyip Erdogan elnök a közel-keleti térség bajainak megoldását a szélsőséges iszlamista eszme térhódításban látja, s ezért a terroristák Európa földjére történő beáramlása is Ankara politikájának szerves részét képezi – írja pénteki számában a The Guardian.
Zoom
II. Ábdulláh király az ammáni parlamentben (fotó: Reuters)
A The Guardian című londoni lap tegnapi számában olvasható hír szerint II. 'Ábdulláh jordániai király még január 11-én, úgynevezett biztonsági megbeszélést tartott az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának befolyásos politikusaival a Közel-Kelet több helyén is dúló háborúról, az iszlamista terrorszervezetek elleni esetleges jordániai részvételről, illetve az Európa országait fenyegető iszlamista terroristákról. A megbeszélés egyes részleteit több mint két hónap elteltével „szivárogtatta” ki tegnap a londoni The Guardian, s a mostani időzítés valószínűleg nem véletlen. Az Izrael hallgatólagos szövetségeseként ismert jordániai uralkodó (a britek által 1922-ben létrehozott Transzjordánia, majd az 1949-ben függetlenné vált Jordánia nevű mesterséges állam valamennyi eddigi uralkodója együttműködött előbb Palesztina cionista vezetésével, majd Izrael Állammal – H. J.) a januári washingtoni megbeszélésén olyan tényeket merészelt hangoztatni, amelyeket a Közel-Keleten, Amerikában és még Európában is sokan, régóta tudnak.
Zoom
A Dzsabhát en-Nuszrá harcosai a Golán-fennsíkon (fotó: Reuters)
II. 'Ábdulláh király a Kongresszus vezető politikusai előtt először is hangsúlyozta: Izrael „szemet huny” a Dzsabhát En-Nuszrá nevű dzsihádista terrorszervezet tevékenysége fölött a szíriai-izraeli határvidéken. Itt meg kell jegyeznünk, ha a jordániai király csak ennyit állított, akkor enyhén fejezte ki magát, mert az izraeli légierő a megszállt Golán-fennsíktól távolabbi, Szíria belsőbb területein is hozzájárul a gyilkos iszlamista terrorszervezet győzelmi meneteléséhez. Nem beszélve a Golán-fennsík szíriai kézen maradt, tehát a nemzetközileg el nem ismert izraeli-szíriai határ közvetlen közelében a Szíriai Arab Hadsereg (Bassár el-Ászád elnök csapatai) és a segítségére siető libanoni Hizbulláh fegyveres egységei ellen harcoló Dzsabhát en-Nuszrának nyújtott izraeli légi- és szárazföldi támogatásról, a sebesült terroristáknak izraeli kórházakban történő gyógyításáról. Magyarán, a Dzsabhát en-Nuszrá (teljes nevén: Dzsabhát en-Nuszrá li-Áhli es-Sám – Levante Népét Megsegítő Front), amely valójában az El-Ká'idá 2012-ben létrejött, Szíriában tevékenykedő szárnya, egyáltalán nem jelent veszélyt, fenyegetést (amiképpen a szavakon kívül az Iszlám Állam sem) az izraeli hadseregre, a zsidó államra. A jordániai király az amerikai politikusoknak kijelentette: „Izrael azért támogatja a szíriai-izraeli határvidéken tevékenykedő Dzsubhát en-Nuszrá dzsihádista terrorszervezetet, mert az utóbbi a Hizbulláh ellen harcol” (Meg az Izrael számára ugyancsak veszélyt jelentő Bassár el-Ászád ellen is harcol – H. J.).
Zoom
A Dzsabhát en-Nuszrá fegyveresei a zászlójukkal a Golán-fennsíkon (fotó: AP)
A Golán-fennsíkon élő drúzokon kívül az ENSZ békefenntartó katonái már 2014-ben többször beszámoltak róla, hogy az izraeli hadsereg különféle úton-módon segíti, támogatja a Golán-fennsíkon Bassár el-Ászád és a Hizbulláh katonái ellen harcoló Dzsabhát en-Nuszrá dzsihádista terrorszervezetet. Az izraeli katonai és egyéb irányú támogatás ténye ekkora már annyira egyértelművé vált, hogy az Izraeli Állami Rádió - igaz, hogy csak egy francia hetilapra hivatkozva – 2014 decemberében hírül adta: „Izrael támogatást nyújt Szíriában az El-Ká'idá alszervezetének számító Dzsabhát en-Nuszrának, a szervezetet Izrael katonai felszereléssel látja el. Az ENSZ békefenntartói észrevették és jelentették, hogy az izraeli hadsereg katonái időnként 'rejtélyes dobozokat', tehát katonai felszerelést visznek át a határon Szíria területére, a Dzsabhát en-Nuszrának – adta hírül francia forrásra hivatkozva az Izrael Rádió”
Zoom
Recep Tayyip Erdogan
Még érdekesebb az, amit II. 'Ábdulláh király a kétkulacsos, jelenleg a naiv Európát zsaroló török politikai vezetésről mondott Amerikában. Az uralkodó szerint Recep Tayyip Erdogan török elnök „a közel-keleti térség bajainak a szélsőséges iszlám kínálta megoldási lehetőségében hisz. A török politika részét képezi az a tény is, hogy Európába terroristák érkeznek. Törökország ezért állandóan megrovásban részesül, ám minden alkalommal sikerül kibújnia a felelősségre vonás alól”, mondta az amerikai politikusoknak II. 'Ábdulláh király.
A II. 'Ábdulláh jordán király és az amerikai szenátus meghatározó politikusainak januári megbeszélésén a többi között jelen volt Bob Corcer, a szenátus külügyi bizottságának elnöke és John McCain, a szenátus fegyveres szolgálatok bizottságának elnöke.
Hering J. - Kuruc.info