Nagy-Britanniának "kétszer is meg kellene gondolnia", mielőtt esetleg úgy döntene, hogy kivonul az Európai Unióból, mivel az EU a Nyugat erejét biztosító egyik legfontosabb intézmény - írta vasárnap megjelent cikkében David Petraeus, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) volt igazgatója a The Sunday Telegraph című tekintélyes konzervatív brit lapban.
A négycsillagos amerikai tábornok, aki jelenleg a Royal United Services Institute (RUSI) nevű londoni hadászati-biztonságpolitikai kutatóintézet alelnöke, kifejtette: meggyőződése, hogy a Brexit - vagyis Nagy-Britannia távozása az EU-ból - komoly csapást mérne az Európai Unió erejére és ellenálló képességére, éppen egy olyan pillanatban, amikor a Nyugat több irányból is támadás alatt áll.
Vlagyimir Putyin orosz elnök például éppen most igyekszik visszaállítani az orosz dominanciát a hazáját övező térségben, és olyan erőknek nyújt támogatást, amelyek célja az európai egység szétforgácsolása - írta Petraeus.
Az amerikai tábornok szerint elhibázott a Brexit-párti tábor azon érvelése is, hogy mérsékelné Nagy-Britannia terrorfenyegetettségét a távozás az EU-ból.
Az Európai Unió ugyanis minden hibájával együtt életfontosságú szerepet játszik a Nyugat katonai, hírszerzési és diplomáciai együttműködésének elmélyítésében.

A 2011. szeptember 13-i képen David Petraeus, a Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA igazgatója részt vesz a 2001-es terrortámadás 10. évfordulója alkalmából tartott szenátusi meghallgatáson Washingtonban. Petraeus november 9-én bejelentette, hogy egy házasságon kívüli viszony miatt lemond igazgatói megbízatásáról (MTI/EPA/Michael Reynolds)
Winston Churchill híres szavai szerint a szövetségesekkel együtt megvívott csatánál csak egy rosszabb van: a szövetségesek nélkül megvívott csata - idézte Petraeus az egykori brit miniszterelnököt.
A volt CIA-igazgató szerint ma ugyanezt lehet elmondani az Európai Unióról is.
Tekintettel a világ minden irányából fenyegető veszélyekre és kihívásokra, a Nyugat és intézményei számára a mostani időszak az összetartás, és nem a széthúzás ideje - tette hozzá.
Legalábbis nemzetbiztonsági szempontból sem az Egyesült Államok, sem Nagy-Britannia problémáinak megoldását nem tenné könnyebbé, ha Nagy-Britannia távozna az EU-ból.
Éppen ellenkezőleg, a Brexit csak még veszélyesebbé tenné a világot - vélekedett vasárnapi cikkében az amerikai tábornok.
Nem az első magas rangú amerikai katonatiszt, aki beleszól és hülyeségeket beszél
Petraeus rövid időn belül a második magas rangú amerikai katonatiszt, aki szót emelt a brit EU-tagság mellett.
A minap Ben Hodges altábornagy, az Európában állomásozó amerikai fegyveres erők parancsnoka a BBC televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy a NATO is megszenvedné, ha Nagy-Britannia távozna az Európai Unióból.
Hodges szerint Oroszország ukrajnai agressziója és szíriai beavatkozása Európa biztonságát is veszélyezteti, mivel Moszkva "fegyverként használja" a migránsválságot, tízezreket kényszerítve arra, hogy Európába meneküljenek.
Április végén Barack Hussein is beleszólna
A NATO és az EU tagjainak ebben a helyzetben szolidaritást kell mutatniuk egymás iránt, de ez az egység veszélybe kerülhet, ha a választók a brit EU-tagságról június 23-ára kiírt népszavazáson arra voksolnak, hogy Nagy-Britannia távozzon az unióból - tette hozzá az amerikai parancsnok.
"A legmegbízhatóbb barátaink és szövetségeseink mindegyike európai ország (...) Ezért ha az EU bomlásnak indul, annak elkerülhetetlenül tovagyűrűző hatása lenne a (NATO-)szövetségre is" - mondta a BBC-nek Hodges tábornok.
Április végén Nagy-Britanniába látogat Barack Obama amerikai elnök, és előzetes brit sajtóértesülések szerint ő is kifejezésre juttatja majd azt a reményét, hogy a brit EU-tagságról szóló júniusi népszavazáson a választók többsége a bennmaradásra voksol.
(MTI)
Kapcsolódó: