Szerdán Klaus Iohannis államfő Törökországot látogatta meg, ahol az emberi szabadságjogok nagy védelmezőjével, Recep Tayyip Erdogan elnökkel tárgyalt. Ennek eredménye az, hogy lesz mecset Bukarestben - írja a Székely Hírmondó.
Zoom
A két államfő ankarai találkozóját követő sajtótájékoztatón Recep Tayyip Erdogan török elnök közölte: a romániai muzulmánok muftiátusa már elkezdte az építkezéshez szükséges engedélyek beszerzését. "Törökország készen áll minden támogatást megadni ennek a projektnek" – jelentette ki a török államfő.
Zoom
Erdogan azt is elmondta, hogy Isztambulban már kijelölték azokat a helyeket, ahol cserében kápolnát és szállást építenek a román zarándokoknak. "Ezekről barátommal, Iohannis úrral is tárgyaltunk" – mondta Erdogan. Hozzátette: Ankara a román tiltakozások ellenére is folytatni kívánja a mecsetépítést. Szerinte a tervek már készen vannak, a mecset pedig "a két ország közötti párbeszéd és szolidaritás legszebb megnyilvánulása lesz."
Iohannis a téma kapcsán megerősítette: a projekt az engedélyeztetési szakaszban van, ami a bukaresti önkormányzat hatásköre, és jelenleg dolgoznak a papírmunkán.