A belga kormányfői hivatal épületét ábrázoló fényképeket és tervrajzokat is találtak a hatóságok azon a számítógépen, amelyet az előző heti brüsszeli merényletek elkövetőinek búvóhelyén találtak - jelentette szerdán a L'Echo című helyi napilap.
Az újság "megbízható forrásokra" hivatkozva arról számolt be, hogy a számítógépen információk voltak a miniszterelnöki szolgálati lakásról is, amely az amerikai nagykövetség épületének közelében található.
A sajtóban arra a következtetésre jutottak, hogy a terroristák támadásra készülhettek a belga kormányfő ellen.
A számítógép tartalmának elemzésében az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szakértői is részt vesznek a helyi lapok értesülései szerint.
A hatóságok megerősítették a biztonsági intézkedéseket az érintett épületeknél.
A merénylők búvóhelyeként szolgáló lakásban a támadásokat követően végrehajtott házkutatás során nagy mennyiségű robbanóanyagot találtak. A főváros Schaerbeek nevű negyedében lévő lakásban emellett megtalálták az Iszlám Állam dzsihadista szervezet zászlóját, illetve egy szögekkel és csavarokkal teli robbanószerkezetet.
A múlt kedden elkövetett brüsszeli terrortámadásokban a legfrissebb összesítések szerint 32 ember vesztette életét, és mintegy 340-en megsebesültek.
Ma is zárva marad a Zaventem
Ma is zárva tart a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtér, egyelőre nem tudni, hogy mikor nyitják meg újra a forgalom előtt a légikikötőt.
A repülőteret üzemeltető vállalat a Twitteren számolt be szerdán a fejleményekről, azt azonban nem közölte, hogy mikorra várható a létesítmény legalább részleges újranyitása.
Arnaud Feist, a vállalat igazgatója kedden sajtóértesülések szerint azt mondta, hogy a tesztüzem eredménye szerint a repülőtér szerdán 20 százalékos kapacitással megkezdi működését és újra fogad repülőgépeket. Közölte azt is, hogy a repülőtér működésének teljes helyreállítása hónapokig is eltarthat.
Az előző héten elkövetett terrortámadások után lezárták a füstölgő, helyenként rommá zúzott repülőteret és az oda vezetők utakat, valamint törölték az összes járatot. A merényletek miatt a belga fővárosba tartó repülőgépeket Amszterdamba, Liége-be és más városok repülőtereire irányították át.
A két helyszínen - a repülőtéren és a metróban - végrehajtott brüsszeli terrortámadásokban a legfrissebb összesítések szerint legalább harminckét ember életét vesztette, és nagyjából háromszáznegyvenen megsebesültek.
(MTI)