Tűzszünetben állapodtak meg a karabahi fegyveres konfliktusban érintett felek - közölte kedden az örmény védelmi minisztérium; ezzel egy időben az azeri védelmi tárca arról tájékoztatott, hogy helyi idő szerint délben befejeződtek a hadműveletek a válságövezetben.
A Sputnik-Armenia örmény hírügynökség a karabahi miniszterelnöki hivatalból származó értesülésekre hivatkozva közölte, hogy előkészületek kezdődtek az örmény-azeri tűzszüneti megállapodás megkötésére.
Röviddel a jereváni és bakui bejelentés előtt a hegyi-karabahi védelmi minisztérium is közölte, hogy fegyveres erőik tűzszüneti parancsot kaptak és be is szüntették a harcokat.
"A védelmi minisztérium közli, hogy április 5-én déltől az azerbajdzsáni és örmény erők arcvonalán a felek megállapodásának értelmében leállították a hadműveleteket" - olvasható a bakui védelmi tárca közleményében. A közlemény hozzátette, hogy az azeri védelmi erők egységei a "felszabadított területeken erődítési munkálatokat végeznek".
A Ria Novosztyi orosz hírügynökség szerint Szenor Aszratján, a karabahi védelmi tárca szóvivője azt mondta, hogy a fegyveres erők helyi idő szerint délben tűzszüneti parancsot kaptak, és már végre is hajtották az utasítást.
Az azerbajdzsáni védelmi minisztérium szintén a nap folyamán jelentette be, hogy az örmény féllel kötött megállapodás értelmében leállították a harci cselekményeket.
A francia külügyminisztérium keddi közlése szerint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) minszki csoportjának francia, orosz és amerikai képviselői látogatást terveznek Bakuba, Jerevánba, illetve Hegyi-Karabahba is.
"A konfliktust nem lehet erőszakkal megoldani. Emiatt a feszültség azonnali fokozatos csökkentésére és a fegyvernyugvás megújítására szólítunk fel" - mondta Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter, és hozzátette, hogy az említett látogatásra hamarosan sor fog kerülni.
Maja Kocijancic, Federica Mogherininek, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének a szóvivője elmondta: az Európai Unió "állandó kapcsolatban áll az örmény és az azeri külügyminisztériummal".
Kocijancic ugyanakkor nem kommentálta Recep Tayyip Erdogan török elnök korábbi bejelentését arról, hogy a "megszállt" Hegyi-Karabah egy nap ismét Azerbajdzsán része lesz.
Az újabb, szokatlan hevességű fegyvereses konfliktus április 2-ára virradóra robbant ki Hegyi-Karabah Azerbajdzsánnal közös határán, és azóta folytatódnak az összecsapások, holott Moszkva és Washington is a harcok azonnal beszüntetésére szólított fel hétfőn.
A többségében örmények lakta terület az 1990-es évek elején - Örményország támogatásával vívott - véres háború nyomán szakadt el Azerbajdzsántól. Az 1994-ig tartó háborúban 30 ezer ember veszítette életét, és százezrek kényszerültek menekülésre. A tartomány parlamentje 1996-ban kikiáltotta Karabah függetlenségét, de ezt csak néhány ország ismerte el. Azerbajdzsán továbbra is saját területének tekinti a karabahi enklávét, ahogy lényegében Örményország is.
Az 1994 óta érvényes fegyvernyugvást mindkét oldalon rendszeresen megsértik. Az örmény államfő hétfőn arra figyelmeztetett, hogy a fegyveres konfliktus további kiéleződése előre nem látható és visszafordíthatatlan következményekhez vezethet, köztük egy nagyszabású háborúhoz is.
(MTI)