Angela Merkel német kancellár kedden élesen bírálta az izraeli teleplétesítési politikát a palesztinok lakta területeken, ugyanakkor nyitva hagyta Németország állásfoglalását egy a kérdéssel foglalkozó, tervezett ENSZ-határozat kapcsán.
Berlin támogatta a legfrissebb francia közel-keleti béketerveket - mondta Merkel kedden Mahmúd Abbász palesztin elnökkel való találkozását követően Berlinben.
Az Izrael és palesztinok közötti párbeszéd hiánya miatt fontos, hogy a felek minden, még a legvalószínűtlenebb lehetőséget is megragadjanak annak érdekében, hogy előrelépést érhessenek el - fogalmazott a német kancellár. "Ugyanakkor kevéssé valószínű, hogy holnap már egy béketerv kerül az asztalra" - tette hozzá.
Zoom
Abbász elképzelései szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsának kellene "nyomást gyakorolnia" Benjamin Netanjahu izraeli kormányfőre.
Merkel megértését fejezte ki, hogy a palesztin elnök ismételten az világszervezet Biztonsági Tanácsához fordul. "Jobb lenne azonban, ha el tudnánk érni, hogy nem lesz több telepépítés" - tette hozzá a német politikus.
Abbász a közel-keleti konfliktus megoldását ismételten kulcsfontosságúnak minősítette az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezettel szembeni harcban. Szerinte a palesztinoknak nem marad más választásuk, mint a világszervezet: "Tudjuk, hogy Izrael tizenkét határozatot hagyott figyelmen kívül, de ennek ellenére sincs más út".
2011 februárjában az ENSZ BT már szavazott egy határozati javaslatról a palesztin területen lévő zsidó telepekről. Az a szöveg törvénytelennek bélyegezte volna a telepek építését és azonnali beszüntetésére szólított volna fel, de az Egyesült Államok megvétózta a javaslatot.
Izrael az 1967-es, úgynevezett hatnapos háború során foglalta el a Gázai övezetet, Ciszjordániát és Kelet-Jeruzsálemet. Ez utóbbi két területen mintegy 600 ezer zsidó telepes él.
(MTI nyomán)