A német kancellár megnyugtatónak nevezte az ország biztonságára ügyelő szervek munkáját a 40 szövetségi és tartományi hatóság terrorelhárító tevékenységét összehangoló intézményben tett látogatása utáni sajtónyilatkozatában, és kiemelte, hogy a nemzetközi partnerszervezetekkel folytatott adatcsere is jól működik.

Merkel szerint minden rendben
Elmondta, hogy legutóbb 2007-ben kereste fel a GTAZ-t, és azóta "jelentősen emelkedett a fenyegetést jelentő helyzetek száma". Ezzel a folyamattal lépést kell tartani a biztonsági szervek személyzeti és technikai fejlesztésében, és tevékenységük jogi szabályozásában is. A politikai döntéshozók "érzékenysége" a téma iránt kellőképpen fokozott, és igyekeznek egyensúlyba hozni a biztonság és az adatvédelem elvét - mondta Angela Merkel.
Sajtóértesülések szerint a GTAZ-hoz naponta 2-4 lehetséges fenyegetettségről, veszélyhelyzetről futnak be értesülések. Az információkat mindenekelőtt az amerikai partnerekkel együttműködésben ellenőrzik és elemzik.
Németországban az utóbbi években főleg az iszlamista terror veszélye erősödött. A szélsőséges iszlamizmus leginkább elterjedt irányzata, a szalafizmus követőinek száma gyors ütemben növekedik, a 2013-ban regisztrált 5500-ról 8500-ra ugrott, és számon tartanak 460 közveszélyes, terrorcselekmény végrehajtására is hajlamosnak tartott iszlamistát is, akiket folyamatos megfigyelés alatt kellene tartani, de nincs elég ember erre.
A terrorelhárítás munkáját tovább nehezíti, hogy a menedékkérők 70 százaléka személyazonosító okmányok nélkül érkezik, így nemigen tudni, hogy kik érkeznek a menekülthullámmal Merkel hívására. (A potenciális elkövetők száma tehát valójában nem néhány száz, ennek a többszöröse is lehet - a szerk.)
A hatóságok hivatalos állásfoglalása szerint évek óta nagy a terrorveszély, de "absztrakt", elméleti fenyegetettségről van szó, vagyis bármikor történhet terrortámadás Németországban, de nincsenek konkrét merénylet előkészítésére utaló adatok.
(MTI nyomán)