Észak-Korea valószínűleg elindított csütörtök reggel egy közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát, amely nem sokkal a kilövés után a földbe csapódott - közölték meg nem nevezett dél-koreai katonai tisztségviselők.
A rakéta valószínűleg ugyanolyan, mozgatható kilövőállásból indítható, elvben 3000 kilométeres hatótávolságú Muszudan típusú volt, mint az, amelyet a kommunista diktatúra április 15-én akart kipróbálni, és amely felemelkedés után néhány másodperccel felrobbant - tették hozzá.
A csütörtöki indítás helyi idő szerint 6 óra 40 perckor (közép-európai idő szerint szerdán 23 óra 40 perckor) történt az Észak-Korea keleti partján, Vonszan város közelében lévő állomáson. Dél-Korea és az Egyesült Államok alaposan elemzi, hogy mi történt - közölte egy tisztségviselő.
Egy értesülés szerint egy amerikai műhold felvételein látszik az indítás. A dél-koreai hadsereg viszont azért nem észlelte a kilövést, mert a rakéta nem tudott elég magasra emelkedni ehhez. Emiatt a szöuli minisztérium hivatalosan nem is erősítette meg az indítás tényét.
Már akkor két Muszudan típusú rakétát észleltek Vonszan közelében, amikor Phenjan - az ország történetében először - az államalapító Kim Ir Szen néhai észak-koreai vezető születésének április 15-i évfordulóján sikertelenül próbált kilőni egy ilyen közepes hatótávolságú rakétát. Az első kilőtt Muszudan néhány másodperccel indítás után - állítólag hajtóműproblémák miatt - felrobbant. A másikat csütörtök reggel indították el, ezt is sikertelenül - írta a Yonhap dél-koreai hírügynökség.
Ezeknek a rakétáknak a hatótávolsága névleg 3-4 ezer kilométer, és Phenjan arra tervezte őket, hogy elérje vele Dél-Korea és Japán területein túl az Egyesült Államok ellenőrzése alatt álló, csendes-óceáni Guam szigetét, amelyen amerikai támaszpont van.
Észak-Korea szombaton egy tengeralattjáróról indítható ballisztikus, de rövid hatótávolságú rakétát tesztelt, sikerrel. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa - mint minden hasonló esetben - elítélte a kilövést, minthogy a világszervezet megtiltotta Phenjannak nukleáris, illetve ballisztikusrakéta-program folytatását.
(MTI)