A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) a testvérpárt Kereszténydemokrata Uniótól függetlenül, önállóan vesz részt a 2017-es szövetségi parlamenti (Bundestag) választások kampányában, ha Angela Merkel kancellár, a CDU-elnöke nem követi a CSU irányvonalát - írta a Der Spiegel című német hírmagazin a hétvégén megjelent számában.
A beszámoló szerint Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a CSU elnöke továbbra is irányváltásra akarja kényszeríteni Angela Merkelt a migránsügyi politikában és egy sor további kérdésben, mert meggyőződése, hogy a migránsválság eddigi fejleményeiből és az Alternatíva Németország (AfD) nevű párt előretöréséből az a tanulság, hogy a CDU-ban és a kormány politikájában "több CSU-ra" van szükség.
Horst Seehofer már a választási kampány stratégiáját előkészítő CSU-s testület március közepi ülésén bemutatta elképzeléseit a testvérpártok kapcsolatának alakításáról. Kifejtette, hogy az AfD a kisemberek pártja, ezért gondoskodni kell az alacsony keresetűek nyugdíjának stabilitásáról, akkor is, ha ez sok milliárd euróba kerül, és azt is elmondta, hogy a kampányban hangulatot akar kelteni az Európai Központi Bank (EKB) kamatpolitikája ellen.
A CDU és a CSU pártszövetséget alkot. A CSU csak Bajorországban működik, a CDU pedig a többi 15 tartományban.
Amennyiben a CDU nem követi ezt az irányvonalat, a CSU szükség esetén önállóan kampányol majd, mert világosan meg kell mondani a választóknak, hogy nem Angela Merkelre szavaznak, ha a CSU-nak adják voksukat. A CSU ebben az esetben nem a CDU támogatójaként vesz részt a kampányban, hanem annak garanciájaként mutatja majd be magát, hogy a kancellár nem tudja minden további nélkül folytatni eddigi politikáját - hangoztatta Horst Seehofer a Der Spiegel szerint.
A CSU-ban senki sem kívánja ennek a forgatókönyvnek a megvalósulását, de nemigen utalnak jelek arra, hogy a kancellár enged a bajor követeléseknek. Tanácsadói azt mondják, Angela Merkelnek az a meggyőződése, hogy többet veszítene középen, mint amennyit nyerne a jobboldalon, ha beáll a CSU irányvonalába, és a CDU/CSU pártszövetség egyébként sem tudja elérni az AfD-választók iszlamofób, idegenellenes kemény magját - írta a Der Spiegel, amely szerint a helyzet valóban nem annyira egyszerű, ahogyan a CSU ábrázolja.
Az ország nyugati részén ugyan sok szavazó átpártolt az AfD-hez, márciusban a baden-württembergi tartományi választáson 190 ezer, a rajna-vidék-pfalzi választáson 50 ezer korábbi CDU-szavazó támogatta az AfD-t. Azonban az újonc párt a nemszavazók - a korábbi választásoktól távol maradtak - körében szerezte a legtöbb voksot, a 2013-ban tartott Bundestag-választás pedig megmutatta, hogy Angela Merkel eredményesen gyűjt szavazatokat a baloldali táborban, 600 ezer támogatót hódított el a szociáldemokrata párt (SPD) és a Zöldek bázisából - írta a Der Spiegel.
(MTI nyomán)