A kijevi parlament úgy módosította csütörtökön a főügyésszel szembeni követelményeket, hogy Jurij Lucenko, Petro Porosenko elnök pártjának frakcióvezetője elfoglalhassa a posztot anélkül, hogy lenne jogi diplomája.
Zoom
A jogszabályból törölték azt a kitételt, hogy a főügyésznek jogi diplomával és legalább tízéves, jogi területen szerzett tapasztalattal kell rendelkeznie - Lucenkónak egyik sincs meg. Ezt úgy módosították, hogy a főügyésznek felsőfokú végzettséggel, legalább öt év jogi vagy törvényhozási vagy rendfenntartói szerveknél szerzett munkatapasztalattal kell rendelkeznie.
Lucenko 2005-2010 között belügyminiszter volt Viktor Juscsenko elnöksége alatt. A jelenlegi frakcióvezető a kijevi Majdan-tüntetések nyomán hivatalából eltávolított Viktor Janukovics volt elnök hivatali ideje alatt ellenzéki politikustársával, Julija Timosenko volt kormányfővel egy időben börtönben ült. 2010 végén tartóztatták le, 2011 februárjában négy év szabadságvesztésre ítélték hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt. Egy későbbi perben még további két évet kapott szintén hivatali visszaélés miatt. Janukovics nyugati nyomásra viszont 2013 áprilisában kegyelmet adott neki.
Az egyértelműen Lucenkóra szabott törvényt heves vita, durva szóváltások és bekiabálások után 258 támogatószavazattal hagyta jóvá a 450 fős törvényhozás.
Kedden még egy ugyanilyen tartalmú előterjesztés nem kapta meg a kellő számú támogatószavazatot kétszeri nekifutásra sem a törvényhozásban.
A korábbi főügyészt, Viktor Sokint februárban szólította fel lemondásra az államfő, mert nem találta kielégítőnek a munkáját a korrupció megfékezésében. A tisztségviselő ezután hosszú szabadságra ment, végül mégis eleget tett az elnök kérésének. A parlament március végén menesztette tisztségéből, azóta betöltetlen a főügyészi poszt. Az elmúlt hetekben Kijevben már nyílt titokként beszéltek arról, hogy Lucenko lesz az új főügyész. Ez ukrán sajtóforrások szerint része volt a két kormánypárt - az elnök mögötti tömörülés és Arszenyij Jacenyuk korábbi miniszterelnök Népi Frontja - közötti egyezségnek, aminek köszönhetően megoldódott a koalíció felbomlása okozta belpolitikai válság, és április közepén új kormány lépet hivatalba a Porosenko blokkjához tartozó Volodimir Hrojszman miniszterelnök vezetésével.
(MTI)