Minden jel arra mutat, hogy nem fogják gyilkosságért a bíróság elé állítani azt az üzbég dadát, aki még márciusban meggyilkolt és lefejezett egy gondjaira bízott négyéves kislányt, majd a gyermek fejét mutogatva az utcán Allah akbarozott - állítja az Express.
Nem lesz bírósági per a négyéves moszkvai kislány meggyilkolásából és lefejezéséből - állítja az Express brit lap a nyomozáshoz közeli forrásra hivatkozva.

Gülcsehra Bobokulova és áldozata
Információik szerint az ügyészek a jövő héten kapják meg a 38 éves Gülcsehra Bobokulova mentális állapotáról szóló jelentést, melyben elmeháborodottnak fogják nyilvánítani a magát bűnösnek valló nőt, akit az orvosi vizsgálat tükrében már nem vádolhatnak gyilkossággal.
Ha a bíróság mégis bűnösnek találja és kizárja a mentális problémákat, akkor is csak 25 évig terjedő szabadságvesztést kaphat.
Bosszúból gyilkolt
A nő korábbi kihallgatása során bevallotta, hogy azért gyilkolta meg a gyermeket, hogy bosszút álljon az orosz légierő szíriai bombázásaiért.

Gülcsehra Bobokulova bosszúból gyilkolt
Bobokulova a nyomozás szerint megvárta, amíg négyéves áldozatának, Násztyának a szülei és idősebb testvére elmennek otthonról, megölte a gyermeket, majd felgyújtotta a lakást.
A dada később a kislány levágott fejét az egyik kezében tartva az Oktyabrszkoje polje moszkvai metróállomásnál - ahol a hatóságok őrizetbe vették - azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja magát.
(Híradó - Express nyomán)
Előzmények: