Haider al-Abádi iraki miniszterelnök hétfőre virradóra bejelentette, hogy a hadsereg megkezdte a hadműveletet Fallúdzsa város visszafoglalására az Iszlám Államtól (IÁ).
"Elérkezett az idő Fallúdzsa felszabadítására. Közel van a győzelem, és az IÁ számára nincs más választás, mint a menekülés" - mondta Haider al-Abádi iraki miniszterelnök. Legyen igaza, de sajnos itt, Európában tudjuk, hogy merre fognak menekülni...
A kormányfő szerint az ostromban a katonákon kívül részt vesznek rendőrök, terrorellenes egységek, helyi törzsi harcosok és síita milíciák. Légi támogatást nyújt nekik az amerikaiak vezette légierő, amely közel két éve bombázza a sivatag homokját Irakban és a szomszédos Szíriában.
Iraki illetékesek szerint a síita milíciák valószínűleg csak a városon kívül fognak harcolni, elkerülendő a vallási alapú ellentéteket a szunnita városlakókkal.
A hadsereg előző nap, vasárnap felszólította a lakosokat a város elhagyására, azoknak pedig, akik nem tudnak elmenekülni, azt javasolták, hogy tűzzenek ki fehér zászlót ott, ahol tartózkodnak.
A háború előtt 300 ezer lelket számláló, Bagdadtól ötven kilométerre fekvő Fallúdzsa volt az első iraki város, amelyet megszállt az Iszlám Állam. A város 2014 januárjában esett el, hat hónappal az előtt, hogy a terrorszervezet bejelentette a kalifátus létrehozását az általa elfoglalt iraki és szíriai területeken. A minaretek városának és a mecsetek anyjának becézett város az iraki szunniták egyik vallási központja.
Az iraki biztonsági erők és a síita milíciákat tömörítő Hasíd Saábi ernyőszervezet tavaly decemberben zárta körbe a várost, a dzsihadisták pedig hónapokon át akadályozták, hogy a városlakók elhagyják. Az ENSZ és a Human Rights Watch emberi jogi szervezet a múlt hónapban közölte, hogy emiatt súlyos élelmiszer- és gyógyszerhiány alakult ki a városban, ahol becslések szerint jelenleg már csak mintegy 75 ezren élnek.
(MTI nyomán)