Befejeződött a görög-macedón határnál lévő Idomeninél kialakult sátortábor kiürítése. A hét elején kezdődött akció erőszakmentesen zajlott le - közölte csütörtökön Nikosz Toszkasz görög polgári védelemért felelős miniszter a görög állami televízióban.
„Közel s távol nem látni egyetlen migránst sem” - erősítették meg helyszínen lévő riporterek, akiket a hatósági akció kezdete óta első ízben engedtek a tábor területére.
Zoom
Sáskajárás után (fotó: EPA/Yannis Kolesidis)
A görög televízió felvételein látható volt, ahogy a Macedóniával fontos összeköttetést jelentő vasútvonalat is akadálymentesítették. A sínekről eltakarították a sátrakat és a szemetet.
Korábban a nap folyamán a görög bevándorlásügyi miniszter azt mondta, hogy a rendőrség Idomeniben marad, nehogy visszatérjen oda valaki a migránsok közül.
A tervek szerint hamarosan felszámolják a pireuszi kikötőben kialakult, mintegy 2 ezer főt számláló kisebb tábort és a volt athéni repülőtéren létesített ideiglenes állami tábort is, ahol jelenleg 4500 menekült és migráns tartózkodik.
Az embereket az Idomeniben táborozókhoz hasonlóan az ország különböző pontjain működő állami befogadóközpontokba viszik.
(MTI)