Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet Irakban zsákmányolt nehézfegyvereinek egy részét Szíriába csoportosította át, Rakka védelmére, hogy megvédhesse a "kalifátus" központját a kormányerők támadásától - tudatta pénteken Jahjá Raszúl dandártábornok, az iraki fegyveres erők főparancsnokságának szóvivője
A dandártábornok az iraki helyzet kapcsán elmondta: a dzsihadisták fallúdzsai állásaik védelmében aknavetőket, mesterlövészeket, robbanószerrel megrakott gépkocsikat, illetve aknákat és öngyilkos merénylőket vetnek be.
Az iraki kormányerők és a velük szövetséges síita milíciák a nemzetközi koalíció légicsapásainak támogatásával egy hete indították meg az ostromot Fallúdzsa felszabadítására. A harcokban megölték az IÁ fallúdzsai szervezetének Hadzsi Hamza néven ismert vezetőjét is – írja a Ria Novosztyi.
A város ostromát megelőzően az iraki hadsereg felhívta a lakosságot Fallúdzsa elhagyására, azoknak pedig, akik nem képesek erre, azt tanácsolták: tartsák távol magukat az iszlamisták támaszpontjaitól, s a házaikat fehér zászlókkal jelöljék meg.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) helyi beszámolókra hivatkozva viszont kedden arról számolt be, hogy az iszlamisták élő pajzsként használják a civileket a városban, a fehér zászlós házakat pedig halálbrigádok veszik célba.
Fallúdzsa 50 kilométerre nyugatra található Bagdadtól, s ez volt az első iraki város, amely 2014 januárjában az IÁ ellenőrzése alá került, már fél évvel azelőtt, hogy a terrorszervezet kikiáltotta “kalifátusát” az általa elfoglalt iraki és szíriai területeken. A háborút megelőzően a mintegy 350 ezer lakosú Fallúdzsa Irak egyik legnagyobb városának számított.
(MTI)