Egy tehervonat és egy személyvonat ütközött össze vasárnap éjjel Belgiumban. A balesetben hárman meghaltak, kilenc ember súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. A belga hatóságok még vizsgálják, mi okozhatta a balesetet.
Tehervonatba rohant egy személyvonat Belgiumban vasárnap éjjel, nem sokkal 11 után. A súlyos balesetnek három halálos áldozata van, de a hatóságok újabb tájékoztatása szerint csak kilenc embert kellett különböző súlyosságú sérülésekkel kórházba szállítani - jelentette hajnalban a belga média.
A kórházba vitt sérültek közül néhánynak az állapota életveszélyes.További 27 embert viszont csak könnyebb sérülésekkel kellett kezelni, és többségük azóta haza is térhetett. A belga média az éjjel közel negyven sérültről számolt be a baleset helyszíneként megjelölt vallóniai Saint-Georges-Sur-Meuse település polgármesterére hivatkozva.
Egyelőre nem tudni, hogy mi vezetett a vonatbalesethez. Francis Dejon polgármester hajnalban annyit erősített meg, hogy a személyvonat mintegy 90 kilométer/órás sebességgel rohant bele az ugyanazon a sínen előtte haladó tehervonatba.
Az SNCB belga vasúttársaság közlése szerint összesen mintegy negyven ember utazott a hatkocsis szerelvényen, amelynek első két kocsija az ütközésben összeroncsolódott.
(MTI)