Ketrecbe zárva, Moszul egyik főterén végeztek az Iszlám Állam fegyveresei a jazidi nőkkel.
Az Iszlám Állam (IÁ) kötelékébe tartozó fegyveresek nyilvánosan kivégeztek 19 kurd nőt, jelentették helyi aktivisták. Élve gyújtották őket fel a város egyik terén elhelyezett ketrecben.
A nőket, akik a kurd jazidi kisebbségbe tartoztak, csütörtökön végezték ki az IÁ iraki fellegvárának tartott Moszulban.
"Az volt a bűnük, hogy nem voltak hajlandóak szexuális kapcsolatot létesíteni a terroristákkal" - mondra Abdullah Al-Malla az ARA Newsnak.
Több száz helyi lakos volt szemtanúja a brutális kivégzésnek, de senki nem tehetett semmit - tette hozzá.
Az Iszlám Állam ellenőrzése alatti területeken élő szunnita muszlimok kénytelenek a dzsihádisták alkotta szabályrendszer szerint élni, ellenkező esetben kiutasítják, de leginkább kegyetlen módszerekkel kivégzik őket. Az etnikai és vallási kisebbséghez tartozókat brutális eszközökkel üldözik.
A kurd jazidi kisebbséghez tartozókat ördögimádóknak tartják, és kiemelten durván bánnak velük.
Több ezer kurd nőt raboltak el és tartanak szexrabszolgaként az IÁ fegyveresei. Azon kevesek, akiknek sikerült megszökniük, kegyetlen körülményekről számolnak be - a nőket szexuális tárgyként használják, gyakran napokig nem kapnak enni vagy más, embertelen módon bántalmazzák, hogy rákényszerítsék őket az engedelmességre.
Az IÁ vezetősége külön kézikönyvben szabályozza harcosainak, hogyan kell bánni ezekkel a foglyokkal.
(Ma.hu - ARA News)
Kapcsolódó: