A júliusi krakkói ifjúsági katolikus világtalálkozó alkalmából Lengyelországba zarándokló Ferenc pápa Auschwitzba és Czestochowába is ellátogat - derül ki a pápalátogatás csütörtökön ismertetett hivatalos programjából.
Az egyházfő július 27-én délután érkezik a krakkói Balice repülőtérre, a zarándoklat július 31-én ér véget.
A történelem talán legfiloszemitább pápája a harmadik napon, július 29-én látogat el az auschwitzi Disneylandbe.
A Krakkótól mintegy 70 kilométerre eső Oswiecimban található Auschwitz I és Auschwitz-Birkenau emlékhelyeken zárt körű programokon vesz részt, többek között a láger úgynevezett halálfalánál, valamint az ott kivégzett Szent Maksymilian Kolbe lengyel ferences atya halálcellájában imádkozik. Aznap délután egy krakkói gyermekkórházba is látogat, és keresztúti ájtatosságon vesz részt a Blonia-mezőn.
(24.hu nyomán)