A munkajogi reform miatt több mint három hónapja kezdődött tiltakozáshoz kapcsolódó ágazati sztrájkok a közlekedésben és a hulladékszállításban is folytatódtak szombaton Franciaországban, de ez eddig nem okozott nagyobb fennakadásokat az előző nap kezdődött labdarúgó Európa-bajnokságon.
A sztrájkok és a terrorfenyegetettség ellenére a péntek esti nyitómérkőzés Párizsban nyugalomban zajlott, s nem akadályozta meg a 80 ezer nézőt abban, hogy időben kiérjen a Stade de France nemzeti stadionba a Franciaország-Románia összecsapásra. A Mars-mezőn található dupla kordonnal elkerített szurkolói zónában pedig több mint 40 ezren gyűltek össze, 1100 rendőr és több mint négyszáz biztonsági őr biztosítása mellett.
"Franciaország ma reggel kicsit fellélegzett" - írta a Le Parisien című fővárosi lap, amely szerint az iszlamista terrorfenyegetettség árnyékában és a nem enyhülő szociális konfliktus ellenére sikeres volt a torna nyitánya, mert minden a sportról szólt.
Szombattól az Air France pilótái is sztrájkba léptek, de a légitársaság biztosítja a járatok nyolcvan százalékát. A tengerentúlra és a belföldre közlekedő járatok kilencven százaléka, a többinek pedig 75 százaléka indul el a vezetőség szerint, amely előzetesen értesíti az utasokat a törlésekről. A keddig tartó munkabeszüntetés miatt azonban lehetségesek törlések az utolsó pillanatban is, valamint késésekre is kell számítani.
A vasúti közlekedésben is folytatódik egész hétvégén a sztrájk, de ez elsősorban a vidékre induló belföldi vonatokat érinti, a párizsi gyorsvasúthálózat és a fővárosi tömegközlekedés üzemel.
A hulladékszállítók sztrájkja miatt Anne Hidalgo, Párizs főpolgármestere pénteken magáncégeket bízott meg a bérházak előtti kukák kiürítésével, s azok meg is kezdték délelőtt a szemétszállítást. A városvezetés szerint azonban néhány napra lesz szükség, mire a helyzet visszaáll a normális kerékvágásba.
Zoom
A francia kormány számára jelenleg a legfőbb gondot a futballhuligánok okozzák a Marseille-ben történt összetűzések után.
A angol és az orosz labdarúgó-válogatott esti mérkőzése az egyike az Európa-bajnoki mérkőzés öt rizikós találkozójának - mondta szombaton Patrick Kanner sportminiszter az I-télé hírtelevízióban. Megerősítette, hogy a biztonsági erők mindent megtesznek a rendbontások elkerülésére.
A mediterrán városban második napja tartó rendbontások kezdeményezői szombat hajnalban a város régi kikötőjében randalíroztak, a rendőröknek könnygázt is be kellett vetniük az agresszív, s többnyire ittas drukkerek megfékezésére, akik között oroszok és franciák is voltak. Korábban, csütörtök este és péntek délután már történtek rendbontások Marseille-ben, több tucatnyi futballszurkoló csapott össze rendőrökkel, akik könnygáz alkalmazásával vették elejét a helyzet súlyosbodásának.
Szombat este mintegy 20 ezer angol és 12 ezer orosz szurkolót várnak a mérkőzésre, akik egymástól szigorúan elválasztott útvonalon közlekedhetnek csak.
Zoom
Rendőrségi források szerint az EB első öt fordulójából öt mérkőzésen lesz megerősített rendőri védelem a huligánok veszélye miatt: a június 11-i Anglia-Oroszország találkozón Marseille-ben, a június 12-i párizsi Törökország-Horvátország mérkőzésen, a június 16-án szintén Párizsban megrendezésre kerülő Németország-Lengyelország meccsen, az ugyanezen a napon Lensban játszandó Anglia-Wales mérkőzésen és június 21-én Marseille-ben az Ukrajna-Lengyelország összecsapáson.
(MTI)
Angol-orosz összecsapás az utcákon is
Szombat délután is voltak rendbontások Marseille-ben, ahol este az angol és az orosz labdarúgó-válogatott játszik Európa-bajnoki mérkőzést. Az angolok szurkolók összecsaptak a rendőrökkel és az orosz drukkerekkel is.
A szombat esti angol-orosz csoportrangadó előtt üvegekkel és székekkel estek egymásnak a két válogatott szurkolói Marseille-ben. Tíz ember megsérült a verekedésben, egy középkorú férfi az eszméletét is elvesztette, egy angol drukker pedig szívrohamot kapott – jelentette a Reuters hírügynökség.
A rendfenntartók vízágyúkkal könnygázzal próbálták feloszlatni a tömeget. Több tucat pajzsos rendőr zárta le a környéket. Egy helyi parancsnok szerint körülbelül 300 angol és hasonló számú orosz szurkoló vett részt az összecsapásokban.
Korábban az angolok még orosz ellenfelek nélkül is felforgatták a várost. Egy kikötőben lévő bárnál kezdtek törni-zúzni, a vandalizmust a rendőrök könnygázzal fékezték meg. A televíziós felvételeken látszott, ahogy a huligánok székeket dobáltak, és egy embert lerugdostak a lépcsőről.
Miután a könnygáz eloszlott, néhány félmeztelen drukker angol zászlókat lobogtatva üvöltözött a rendőrökkel, a Daily Mail szerint a harcokban néhány orosz ultra is részt vett.
Marseille-ben már csütörtök este, péntek délután, éjjel, valamint szombatra virradóra is voltak rendbontások. A legtöbb esetben könnygázt vetettek be a rendfenntartók.
Az eddigi legsúlyosabb összecsapás csütörtökön volt, akkor mintegy 200 huligán verekedett össze, ám a készenléti rendőrök hamar közbeléptek.
(Origo)