Az iszlámellenességet vizsgálta a Lipcsei Egyetem friss kutatása, mely 2420 ember megkérdezésével zárult. Az eredmény: a németek 41,4 százaléka szerint meg kellene tiltani a muszlimoknak, hogy bevándoroljanak Németországba. Minden második megkérdezett továbbá néha idegennek érzi magát a saját hazájában a muszlimok miatt. Nyolcvan százalék véli úgy, hogy az államnak nem kellene olyan nagyvonalúnak lennie a menedékkérelmek elbírálásánál, hatvan százalék szerint pedig a legtöbb menedékkérőt valójában nem is üldözik a hazájában.

A kutatók pártszimpátiára lebontva is vizsgálták a muszlimokkal kapcsolatos attitűdöt. Eszerint az AfD választói a leginkább muszlimellenesek: 80 százalékuk tiltaná meg a muszlimok bevándorlását. A Zöldek szavazói között a legalacsonyabb ez az arány: 24 százalék. A kormánykoalíció pártjai, a CDU és az SPD szimpatizánsai körében nagyjából azonos az arány: 36, illetve 36,3 százalékuk nem engedné be a muszlimokat az országba.
A Lipcsei Egyetem 2002 óta készít hasonló felméréseket különböző zöld és baloldali alapítványok támogatásával. A korábbi évekhez képest az iszlámellenesség jelentős növekedését tapasztalták, ugyanakkor rámutatnak: más kisebbségekhez is kevésbé toleránsan viszonyulnak a németek most, mint korábban. Például a cigányokról a korábbi 44 százalékhoz képest már a megkérdezettek 58 százaléka gondolja, hogy hajlamosak a bűnözésre, és 9 százalékponttal 24,8 százalékra nőtt azok aránya is, akik a homoszexualitást erkölcstelennek tartják – foglalja össze a FAZ.
Egy másik kutatás a németek menekültválsággal kapcsolatos hozzáállását vizsgálta. A megkérdezettek negyven százaléka véli úgy, hogy a neheze még hátravan, és újra emelkedni fog az érkezők száma. A németek 83 százaléka szerint mostani visszaesés nem az EU-nak vagy a német intézkedéseknek köszönhető, hanem annak, hogy egyes országok lezárták a határaikat – olvasható a FAZ összefoglalójában (ez egyébként a Frontex szerint is így van - a szerk.), amely az utóbbira példaként Macedóniát és Ausztriát emeli ki.
A többség kritikusan áll a német kormány bevándorláspolitikájához. A nagy többség vitatja, hogy az iszlám Németországhoz tartozna, ezzel az állítással csak 13 százalék ért egyet. Szintén nagy támogatást élvez az a nézet, hogy az integráció csak akkor sikerülhet, ha a német kultúra mint vezérkultúra felé orientálódik. A németek háromnegyede gondolja úgy, hogy minden tolerancia és vallásszabadság mellett egy konfliktushelyzetben végső soron a német értékrend kell hogy prioritást élvezzen.
(Mandiner - FAZ 1, FAZ 2, Boell.de nyomán)