Egy rendőr életét vesztette, 25-en pedig megsebesültek pénteken, amikor az északnyugat-venezuelai Portuguesa állam egyik rendőrőrsének épületébe két, motoron érkező elkövető gránátokat hajított.
Reinaldo Castaneda, a Portuguesa kormányzója közölte: három rendőr állapota súlyos. Ugyanakkor a hatóságoknak sikerült megtalálni az egyik támadót, akit tűzharcban agyonlőttek. A társa után még nyomoznak – tette hozzá.
A közbiztonság hiánya a 28 milliós Venezuela egyik legnagyobb problémája: a dél-amerikai ország főügyészsége szerint tavaly a 100 ezer főre jutó szándékos emberölések száma elérte az 58-at.
A venezuelai erőszak-cselekményeket figyelő nem kormányzati szervezet, az OVV (Observatorio Venezolano de Violencia) adatai szerint viszont jóval több, vagyis 90 emberölés jut 100 ezer lakosra.
Venezuelában ráadásul hónapok óta gazdasági, társadalmi és politikai válság uralkodik. Az ország legfőbb terméke és exportcikke a kőolaj, az olajár esése miatt pedig a gazdaság is mélyrepülésbe kezdett. Rendszeresek az áramkimaradások, a termelés akadozik, a boltok üresek, az infláció elszabadult.
(MTI)