Egy lengyel századot Romániába, egy román századot pedig Lengyelországba telepítenek azoknak a döntéseknek az értelmében, amelyeket a szövetség keleti szárnyának megerősítésére hoztak a varsói NATO-csúcson - jelentették be vasárnap Andrzej Duda lengyel és Klaus Iohannis román elnök.
A lengyel és román államfő közös sajtóértekezletet tartott Varsóban, miután kétoldalú találkozásukon értékelték a varsói NATO-csúcstalálkozó eredményeit, többek között azt, hogy négy zászlóalj rotációs rendszerben fog állomásozni Lengyelországban és a balti államokban, valamint létrehoznak egy romániai és bulgáriai nemzetközi összetételű NATO-dandárt is.
Andrzej Duda úgy értékelte: a varsói csúcsértekezlet “rendkívül fontos”, egyesek szerint egyenesen “áttörés jellegű” döntéseket hozott, mindenekelőtt a keleti szárny megerősítését illetően. Elmondta: a döntések összhangban vannak azzal a nyilatkozattal, melyet tavaly novemberben Bukarestben a kilenc kelet-közép-európai államfő részvételével megtartott regionális találkozón elfogadtak.
(MTI)