Legalább 20 halottja és 200 sebesültje van az észak-indiai Dzsammu és a vitatott hovatartozású Kasmír tartományokban pénteken kitört Pakisztán-párti zavargásoknak - közölték vasárnap indiai rendőrségi források.
Rádzsendra Kumar, a dzsammui és kasmíri tartományok rendőrségének vezetője szerint a sebesültek közül százan a biztonsági erők tagjai, emellett pedig hárman eltűntek.
Egy rendőr megfulladt, miután a tüntetők a szolgálati kocsiját egy folyóba tolták.
Az összecsapások a rendőrség a tüntetők között annak ellenére folytatódtak, hogy szombatra a hatóságok egész napos kijárási tilalmat rendeltek el a Kasmír-völgyben – tette hozzá Kumar.
A tartományi kormányzat ugyanakkor felhívást tett a lakosság és a lázadók politikai vezetői számára, hogy segítsenek a kedélyek lenyugtatásában.
A zavargások azt követően törtek ki, hogy pénteken az indiai biztonsági erők megölték a térség egyik lázadóvezérét, a 22 éves Burhán Mozaffar Vánit és két harcostársát.
A férfi a Hizb al-Mudzsahedín (Szent Harcosok Pártja) nevű lázadó csoport vezetője volt, amit többek mellett az Európai Unió is terrorszervezetnek tart.
A 22 éves férfi 15 éves korában csatlakozott a Pakisztán-párti lázadókhoz és soraikban gyorsan emelkedett a csúcsra.
Az India Today című indiai lap jelentése szerint Váni egy videóban követőit rendőrök elleni támadásokra szólította fel.
Zoom
(EPA/Farooq Khan)
Halálát követően az indiai Kasmír-szerte tömegtüntetések bontakoztak ki, az aktivisták Pakisztán-párti jelmondatokat skandáltak, autógumikat égettek és kövekkel dobálták a rendőröket.
Váni temetésére a tartományi székhelytől, Szrinagartól 40 kilométerre délkeletre lévő Tralban 20 ezren gyűltek össze az indiai IANS hírügynökség szerint.
A lázadók Kasmír Indától való elszakadásáért harcolnak. Újdelhi pedig azzal vádolja a szomszédos Pakisztánt, hogy anyagi és ideológiai értelemben is támogatást nyújt ezeknek a csoportoknak, amit Iszlámábád cáfol, ugyanakkor szabadságharcosokként méltatja a lázadókat.
India és Pakisztán 1947-es függetlenné válása óta mindkét ország magának követeli Kasmírt, amelynek egy részére Kína is igényt tart. Kasmír déli fele indiai, északi pedig pakisztáni ellenőrzés alatt áll.
A két ország három háborút vívott egymással, ebből kettőt a himalájai régióért. Legutóbb 2003-ban kötöttek fegyverszünetet, de azóta is gyakoriak a villongások a kasmíri határ mentén, a muszlim többségű indiai területen pedig a hindu és a muszlim közösségek között is gyakoriak az összetűzések.
(MTI nyomán)