A törökországi puccskísérlet ügye nem érinti a menekültválság közös kezeléséről kötött EU-Törökország megállapodás végrehajtását - mondta Angela Merkel német kancellár szerdán Berlinben.
A kancellár Theresa May brit kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva kiemelte, hogy a német kormány “mély aggodalommal” és “erős kritikával” követi a katonai államcsínykísérlet bukásával megindult törökországi folyamatokat, és a bírálatokat személyesen is elmondta Recep Tayyip Erdogan török elnöknek.
Azonban a menekültügyi megállapodás azokon a biztosítékokon alapul, amelyeket Törökország adott az EU-nak a Görögországból Törökországba visszaküldött menedékkérők helyzetével kapcsolatban, az EU pedig egy “fontos partnerrel”, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával “nagyon intenzíven megfigyeli”, hogy miként érvényesülnek ezek a biztosítékok, és “eddig semmi jele nincs annak, hogy a török fél nem teljesítené vállalásait” – mondta Angela Merkel.
Továbbá a megállapodás végrehajtása mindkét fél érdeke, hiszen Törökországnak is fontos az illegális migráció felszámolása az Égei-tengeren, ami pillanatnyilag nagyon jól alakul, és azt is tartalmazza, hogy uniós tagországok átvesznek Törökországtól menekülteket – fejtette ki a német kancellár, rámutatva, hogy legális menekültkontingesek önkéntes alapú befogadásáról van szó.
Előzőleg a kancellár szóvivője, Steffen Seibert berlini tájékoztatóján élesen bírálta a puccskísérlet utáni tisztogatásokat. Mint mondta, az ankarai vezetés szinte naponta tesz lépéseket, amelyek nem felelnek meg a jogállami eljárással szemben támasztott követelményeknek és aránytalanok.
(MTI)