Burgenland tartomány rendőrségi szóvivője szerint Ausztria felkészült egy esetleges újabb "menekült"hullámra, és a magyar határ mentén egy 100 kilométeres szakaszon a több száz telektulajdonossal szerződést írt alá, hogy szükség esetén a határt lezáró kerítést építhessenek a területükön.
Zoom
Ha megnő a "menekültek" száma, pillanatok alatt felhúzhatjuk a kerítést, mert minden készen áll – tette hozzá a szóvivő a dpa német hírügynökségnek nyilatkozva.
A kerítés Burgenland északi és déli részén húzódhat 50-50 kilométer hosszan. A tartomány 300 kilométeres határon osztozik a jelenlegi Magyarországgal. A többi határszakasz nem igazán alkalmas menekültútvonalnak – mutatott rá a rendőrségi illetékes.
Becslések szerint jelenleg naponta 20-30 "menekült" érkezik Ausztriába Magyarországon keresztül – írta a dpa.
Bécs idén szigorított a menekültpolitikáján és a határok védelmén, és idén legfeljebb 37 500 migránsnak hajlandó menedéket biztosítani, menekültügyi eljárások után.
Az állam a telektulajdonosoktól egy négy méter széles szakaszt vett bérbe, ahol időként az osztrák hadsereg és a rendőrség járőrözhet – tette hozzá a szóvivő.
Ausztria eddig csak egy 3,7 kilométeres kerítést épített, a szlovén határon, ahol az utóbbi időszakban nyugodt volt a helyzet. Bécs a Brenner-hágón is a határellenőrzés visszaállítását és egy kerítés felhúzását tervezte, de erre eddig nem került sor.
Frissítés: nem 100, csak 30
A burgenlandi rendőrségi szóvivő pontosította a korábbi híreket az osztrák-magyar határra tervezett kerítéssel kapcsolatban.
Burgenland északi és déli részén nem 50-50, hanem legfeljebb harminc kilométeres kordont húzna fel Ausztria a magyar határnál, ha megindul a menekültáradat – mondta a szóvivő. Helmut Greiner szerint ahhoz hasonló terelőkordonok felállítását tervezik, mint amilyeneket a repülőtereken vagy nagyobb sporteseményeken használnak.
Most csupán tárgyalások folynak az érintett földterületek tulajdonosaival, akiknek nagy része beleegyezne abba, hogy a rendőrség szükség esetén négy kilométer széles szakaszon bérbe vegye földjüket, de vannak az ottlakók között "szkeptikusok" is.
Ha a kétkedők miatt nem sikerül megegyezésre jutni, úgy több intézkedésre, például a hadsereg bevonásával végzett szigorított ellenőrzésre lehet majd számítani.
A szóvivő arról nem adott tájékoztatást, hogy hány "menekült" érkezik a magyar határszakaszon most Ausztriába az ő adataik szerint.
Helmut Greiner az APA osztrák hírügynökségnek csütörtökön arról beszélt, hogy a felállított terelőkordon 2,5 méter magas lehet, és az emberek biztonságát garantálná.
A szóvivő megemlítette, hogy Ägidius Zsifkovics kismartoni püspökkel továbbra sincs megállapodás. Az egyházi vezető lelkiismereti okokra hivatkozva nem egyezett bele, hogy a burgenlandi Moschendorfban található, egyházi tulajdonban lévő birtokon áthaladjon a tervezett kordon. Így várhatóan egy kis szakaszon hiányos lesz a felállítandó kordonos rész.
A burgenlandi-magyar határszakaszon április 25-től végeznek ellenőrzést, július 4-től pedig szigorították az átkelőknél tartott vizsgálatot.
(MTI nyomán)