Egy július 27-én rendezett reprezentatív felmérés szerint, ami a Die Welt című lap és az N24 hírtelevízió megbízásából készült, a németek 57 százaléka az utóbbi napok támadása után úgy látja, megbukott a kancellár menekültpolitikája, és az is többségi vélemény, hogy a kancellár nem veszi elég komolyan a lakosság aggodalmait. Az is kiderült azonban, a németek biztonságérzete nem változott a merényletek hatására. A jelek szerint tehát a német népnek még több vérre van szüksége az ébredéshez e téren...
A többség, 61 százalék azt mondta, hogy éppen annyira érzi magát biztonságban, mint a würzburgi és az ansbachi merénylet és a müncheni vérengzés előtt. A németek kétharmada nem akar változtatni mindennapi életvitelén a merényletek, támadások miatt. Ugyanakkor 20 százalékuk elkerüli a tömegrendezvényeket a terrorveszély miatt, és 10 százalékuk elővigyázatosságból nem utazik tömegközeledési eszközzel. Ugyancsak nagyjából minden tízedik német szigorúbb szabályokat ír elő gyermekeinek, hogy jobban óvja őket – ismertette a felmérést hírportálján a Die Welt.
A pártok támogatottságában nincs számottevő elmozdulás az egy héttel korábbihoz képest az Emnid közvélemény-kutató cég által készített felmérés szerint. Az Angela Merkel vezette áljobboldali CDU és bajor testvérpártja, a CSU szövetsége a szavazatok 35 százalékát szerezné meg, ha most vasárnap lenne a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás, ami nem jelent változást. A koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) választói támogatottsága 1 százalékponttal 23 százalékra mérséklődött.
A Bundestag ellenzéki oldalán a Baloldal 1 százalékponttal erősödve 10 százalékponton áll, a Zöldek pártja 12 százalékon stagnál. Nem változott a parlamenten kívüli nagyobb pártok támogatottsága sem, az Alternatíva Németországnak (AfD) 10 százalékon, a liberális FDP 5 százalékon áll. A reprezentatív felmérést július 27-én végezték, ezer ember megkérdezésével.
Nem csökken az élősködők száma
Németországban tovább emelkedett a munkanélküliség a "menekültek" körében, a szövetségi munkaügyi ügynökség (BA) csütörtöki adatai szerint 141 ezer menekültstátuszban lévő munkanélkülit tartanak nyilván, ami 10 ezres emelkedés júniushoz képest.
A regisztrált munkanélküli bevándorlók száma jelenleg havi tízezres ütemben emelkedik – mondta Detlef Scheele, a BA vezetőségének munkaerőpiaci politikáért felelős tagja az ügynökség nürnbergi tájékoztatóján. Elmondta, hogy nyelvi és integrációs tanfolyamokon 135 ezer menedékkérő vesz részt, további 32 ezret pedig elhelyezkedést segítő tanfolyamokon képeznek. Ez a két csoport nem szerepel a munkanélküli statisztikában – tette hozzá hírportálok beszámolói szerint.
A munkaügyi ügynökség szakértőinek korábbi nyilatkozatai szerint a munkaerőpiacra belépő "menekültek" a “holnapután munkavállalói”, foglalkoztatottságuk nagyjából 5 év alatt éri el az 50 százalékot, 10 év alatt emelkedik 60 százalékra, és 15 év alatt haladja meg a 70 százalékot.
(MTI nyomán)