Franciaország és Nagy-Britannia azzal a kéréssel fordult csütörtökön a damaszkuszi hatalomhoz és a vele szövetséges Oroszországhoz, hogy szüntessék be a felkelők kezén lévő észak-szíriai Aleppó ostromát. A két nagyhatalom azt állítja, fél attól, hogy újabb menekülthullámot eredményezhet, ha a városban tovább romlik a civilek helyzete.
A város ostroma lehetetlenné teszi a béketárgyalások felújítását, de csak Oroszország tudja rávenni a Bassár el-Aszad vezette szíriai rezsimet arra, hogy vessen véget a háborúnak – hangsúlyozza Jean-Marc Ayrault francia és Boris Johnson brit külügyminiszter közös közleményükben, amelyet első kétoldalú megbeszélésük után adtak ki Párizsban.
Aleppó ostromának következményei máris katasztrofálisak, és fennáll a veszély egy újabb menekültáradat elindulásának – írták. “Ünnepélyesen” arra kérik a szíriai hatalom szövetségeseit, hogy “azonnal szüntessék be hadműveletüket”. Aszad csütörtökön amnesztiát hirdetett minden felkelőnek, aki leteszi a fegyvert. Az igazságügyi szervek által körözöttek mentesülnek a felelősségre vonás alól, ha három hónapon belül megadják magukat.
Az amnesztia kihirdetésével ezzel egy időben az orosz védelmi miniszter bejelentette, hogy a szíriai és az orosz kormány átfogó humanitárius műveletet indított Aleppóban, megnyitnak három “folyosót” a városból elmenekülni akaró civileknek, egyet pedig a fegyverletételre kész harcosoknak. Ha a civilek mind elhagyják Aleppót, akkor nyitva áll az út azelőtt, hogy Aszad erői teljesen elfoglalják a várost, és végső csapást mérjenek a lázadókra – állapította meg az AFP hírügynökség.
Az AFP tudósítása szerint Ayrault és az új brit külügyminiszter nagyon szívélyesen tárgyalt egymással csütörtöki munkaebédjükön. Hangsúlyozták, hogy a két országnak milyen sok közös értéke és közös célja van, amelyekért együtt küzdenek – egyebek között a terrorizmus ellen -, és hogy milyen szoros barátság köti össze Franciaországot és Nagy-Britanniát. Pedig Johnson külügyminiszterré történő meglepetésszerű kinevezése másnapján Ayrault azt mondta a Brexit-kampány vezetőjéről, hogy “sok hazugsága volt” az Európai Unióból való brit kilépés mellett szóló népszavazási kampányban.
Staffan de Mistura, az ENSZ-főtitkár szíriai különmegbízottja felszólította csütörtökön Oroszországot és az Egyesült Államokat, hogy együtt próbálják meg elérni a szíriai harcok hevességének csökkenését, és szerinte ha a két nagyhatalom nem működik együtt Szíria ügyében, akkor annak nagyon rossz hatása lesz a tervezett béketárgyalásokra. Korai még értékelni az Aszad szíriai elnök által bejelentett amnesztiát és a Moszkva által bejelentett aleppói humanitárius műveletet – mondta Mistura genfi sajtótájékoztatóján, felpanaszolva, hogy Damaszkusz és Moszkva előzőleg nem konzultált az ENSZ-szel a két intézkedés ügyében, “mint ahogy senki mással sem”.
A jogvédő szervezetek arra figyelmeztették a szíriai kormányt, hogy a humanitárius folyosók megnyitása nem ad szabad kezet Damaszkusznak és a vele szövetséges orosz erőknek arra, hogy továbbra is blokád alatt tartsák a felkelők kezén lévő területet, vagy hogy a korábbinál is kíméletlenebb tűz alá vegyék azt. Nadim Houry, a Human Rights Watch (HRW) közel-keleti igazgatóhelyettese az AP hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta: a humanitárius folyosók létesítése “nem jelenti azt, hogy az ott maradó emberek legitim katonai célpontok” (de a terroristák nyugodtan tizedelhetik őket - a szerk.).
Az Amnesty International (AI) szerint pedig a folyosók létesítése önmagában nem elég a humanitárius katasztrófa elkerüléséhez.
(MTI nyomán)