Ha az Európai Unió legkésőbb októberig nem lépteti életbe a török állampolgárok számára beígért vízummentességet, Ankara felmondhatja a menekültválságról kötött megállapodást - mondta Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német lapnak adott interjújában.
A dpa német hírügynökség vasárnap közölt részleteket a hétfőn megjelenő beszélgetésből. “Ha nem kerül sor a vízumra vonatkozó szabályok lebontására, arra kényszerülünk, hogy elálljunk a március 18-án nyélbe ütött megegyezéstől” – jelentette ki Cavusoglu. A tárcavezető leszögezte, a török kormány konkrét menetrendet akar látni. “Ez jelentheti október elejét vagy közepét is – de a dátum lefektetését várjuk” – mondta.
Zoom
Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter
A menekültválság rendezését célzó megállapodás csak azért működik, mert Törökország “nagyon komoly intézkedéseket” léptetett életbe, egyebek mellett az embercsempészet elleni küzdelemben – hazudta Cavusoglu. “Mindez azonban az állampolgáraink számára előírt vízumkötelezettség feloldásától függ, ami a március 18-i megállapodás tárgya” – erősítette meg a zsarolást a külügyi tárcavezető. Persze hozzátette, hogy ez nem fenyegetés.
Az Európai Unió márciusban kötött megállapodást Törökországgal a sáskajárás közös kezeléséről annak érdekében, hogy Ankara segítsen megfékezni a migránsok érkezését. A megállapodásban az EU pénzügyi támogatások mellett vállalta, hogy felgyorsítja a törökökre érvényes vízumkötelezettség megszüntetését célzó, 2013-ban elkezdett folyamatot. Az eredeti tervek szerint júliusban vezették volna be a vízummentességet, ezt azonban elhalasztották amiatt, mert Ankara nem teljesítette az EU által előírt hetvenkét feltétel mindegyikét. Egyebek mellett nem módosította a terrorizmus elleni küzdelemről szóló jogszabályokat.
A hatalmas EU-török alku értelmében a görög szigetekre március 20. óta érkezett migránsokat visszaküldik Törökországba, ezért cserébe az európai uniós tagországok pedig – egy egyelőre 72 ezer fős kontingens erejéig – legális úton átvesznek Törökországtól ugyanannyi szíriai "menekültet", amennyit a görög szigetekről visszaszállítanak Törökországba. És mindezért még az EU fizet 6 milliárd eurót, hát a hülyének is megéri.
(Kuruc.info - MTI)