Eljárás indult hétfőn egy 65 és egy 69 éves német férfi ellen, a hatóságok a "nyugdíjas duót" azzal gyanúsítják, hogy februárban fegyveres rablást követett el egy bochumi bankban, és 12 ezer eurót zsákmányolt.
Az idős férfiakat egyebek mellett rablással vádolják, illetve azzal, hogy megszegték a katonai fegyverek tartását tiltó jogszabályokat.
A hétfőn tartott első tárgyalási napon a két férfi nem nyilatkozott a terhére rótt vádakkal összefüggésben.
A bochumi rablás feltételezett elkövetőit még a bűntény napján őrizetbe vették a hatóságok, mikor állítólag éppen a zsákmányukat számolták.
A rendőrség a bankók közé rejtett nyomjelzővel talált rájuk. A bankrablóknál egy lefűrészelt csövű géppisztolyt, robbanószerutánzatokat és több mint száz lőszert is lefoglaltak.
A nyugdíjas korú bankrablók még a fiatalkorúak börtönéből ismerték egymást.
A 65 éves férfi - védője szerint – fél életét börtönben töltötte. A német ügyészség abból indul ki, hogy a rablást a fiatalabb férfi követte el, feltételezett 69 éves bűntársa pedig autójával segítette a menekülésben.
(MTI)