A republikánusok elveszíthetik a hagyományosan republikánus Utah államban a szavazóikat.
Donald Trump az előválasztási kampányban azt ígérte, hogy a novemberi elnökválasztáson a kék államokat, tehát a hagyományosan demokratákra szavazó államokat pirossá változtatja, vagyis megnyeri a republikánusoknak. (A kék ugyanis a demokraták, a piros pedig a republikánusok színe.) A közvélemény-kutatásokra alapozott előrejelzések szerint azonban úgy tűnik, hogy még a hagyományosan republikánus államokban is elutasítják őt.
Az amerikai sajtóban kirívó példaként hozzák a hegyek ölelésében fekvő Utah államot, ahol túlnyomó többségben mormon vallásúak élnek. Ebben a szövetségi államban 1964 óta nem támogattak a szavazók demokrata párti elnökjelöltet, most azonban fordulni látszik a kocka, ráadásul azokban a szintén hagyományosan republikánus szövetségi államokban – Nevadában, Idahóban, Arizonában – ahol nagy lélekszámban élnek mormonok, szintén meglepően nagy a republikánus elnökjelölt elutasítottsága.

A The New York Times szerint sok mormon szavazót az dühít, ahogyan Donald Trump a muszlim vallásúakat “kezeli”, s hogy a muszlim vallású külföldiek beutazásának átmeneti felfüggesztését helyezi kilátásba. Ebben ugyanis a mormonok a saját történelmi tapasztalataikat – vallásuk üldöztetését – vélik megismétlődni.
“A normális körülmények között republikánusokra szavazók mostanában szörnyű kettősségben őrlődnek: nem tudnak dönteni, mert akarnak ugyan szavazni, de nem biztosak abban, hogy hogyan szavazzanak” – fogalmazott a The New York Times helyszínen járt riporterének Tim Chambless, a Utah Egyetem politológus professzora. Chris Karpowitz, a provói Brigham Young mormon egyetem demokráciával és választásokkal foglalkozó központjának társigazgatója pedig azt hangsúlyozta: “a vallásszabadság nagyon fontos téma ebben az államban, és a bevándorlók vallásának vizsgálata mély aggodalmakat kelt”. Karpowitz leszögezte: “a mormonok különösen érzékenyek erre, tekintettel a sajt történelmükre”.
Az első jelek arra, hogy a Republikánus Párt elveszítheti szavazóit Utah államban, március elején mutatkoztak: akkor ugyanis Mitt Romney, a 2012-es elnökválasztás republikánus elnökjelöltje, maga is mormon vallású üzletember, beszédet mondott az állam fővárosában, Salt Lake Cityben, és óvta az amerikaiakat Donald Trumptól. Március végén, a jelölőlőgyűléseken Trump veszített is párttársa, Ted Cruz, texasi szenátor mögött, és a júniusi közvélemény-kutatások már azt mutatták, hogy Trump és Clinton támogatottsága majdnem azonos.
Három hónappal az elnökválasztás előtt erősödik a Libertátius Párt elnökjelöltjének, Gary Johnsonnak a támogatottsága, s ő egyértelműen a Trumpból kiábrándult republikánusokat vonzza. Az államban egyébként erősek a libertáriusok, maga Johnson is Salt Lake Cityben rendezte be kampányának főhadiszállását. Bizakodóak a Demokrata Párt helyi vezetői is, bár – mint Peter Corroon, a párt elnöke elmondta -, sajnos ez nem a demokratáknak köszönhető, hanem a republikánusoknak. Ezen a héten mindenesetre Bill Clinton volt elnök – Hillary Clinton férje – kampányol, egész héten, Utah államban.
(MTI)
Frissítés: Mit mond az iszlám a mormonokról? Semmi jót
A jogtudományi útmutató, az Az utazó támasza (Umdat al-Salik; angolul: Reliance of the Traveller) o11.0 cikkelye rendelkezik a dhimmikkel való bánásmódról. Ez utóbbiak azok a „védett személyek”, akik a muszlimok uralma alá kerültek.
Mielőtt bárki ujjongani kezdene az iszlám vallási türelme miatt, hadd világosítsam fel, hogy a dhimma, azaz a „védelmi egyezség” körülbelül olyan, mint amit a maffiózó köt a bolt tulajdonosával: a tulajdonos pontosan fizet, nem panaszkodik az alávetettsége miatt, nem akarja felmondani az „egyezséget”, cserébe éldegélhet és „védelmet” kap. Ha ezt megszegi, az életének annyi.

A sajnos már hazánkban is jól ismert hasznos idióták
Az o11.1 cikkely rendelkezik arról, hogy kikkel lehet hivatalos védelmi egyezséget kötni: a zsidókkal, a keresztényekkel, a zoroasztriánusokkal, valamint a samáriaiakkal és a sabaitákkal, ha a vallásaik egyébként nem mondanak ellent a judaizmus és a kereszténység alapvetéseinek, illetve azokkal, akik Ábrahám, vagy más próféták egyikének (akire áldás és béke szálljon) vallását követik.
Ez egybeesik a Korán 9:29 parancsolatával, mely szerint a muszlimoknak harcolniuk kell a Könyv népei (alapvetően a zsidókról és a keresztények van szó) ellen azért, mert ez utóbbiak nem hisznek Allahban és az Utolsó Napban, és nem tiltják, amit Allah és Küldötte (Mohamed) megtiltott; a harcnak addig kell tartania, amíg a Könyv népei készséges alázattal meg nem fizetik a dzsizját (az alávetettek adóját), és magukat leigázottnak nem érzik.
Az o.11.2 cikkely arról rendelkezik, hogy ilyen egyezség a bálványimádókkal nem köthető, vagy azokkal sem, akiknek nincs Szent Könyvük, vagy bármi, ami Könyv lehetett volna. Ez utóbbi az olyanokra vonatkozik, mint például a zoroasztriánusok, akiknek az ősi Könyvre emlékeztető maradványaik vannak. Ami a szekták álírásait illeti, melyek az iszlám óta jelentek meg, például a szikheké, a baháistáké, a mormonoké, a qadianiaké stb., azok se nem Könyv, se nem lehettek azok, mivel a Korán a végső kinyilatkoztatás.
Ez egybeesik a Korán 9:5 parancsolatával, mely szerint a muszlimoknak a szent hónapok után a bálványimádókat meg kell ölniük, kivéve, ha a bálványimádók megbánást tanúsítanak, szalatot (muszlim imát) gyakorolnak, és zakatot (muszlim adományt) tesznek, azaz gyakorlatilag áttérnek az iszlámra.
Aki a Könyv népei közé való, háromból választhat: 1. áttér az iszlámra; 2. alávetett, nem visszabeszélő adófizetőként éldegél; 3. meghal.
Mindenki más kettőből választhat: 1. áttér az iszlámra; 2. meghal.
Emlékeztetni szeretnék arra, hogy az iszlámban az időrendben későbbi kinyilatkoztatás lerontja, hatályon kívül helyezi azt a korábbi kinyilatkoztatást, ahol a kettő között ellentmondás merül fel. Márpedig a 9:5 és a 9:29 a későbbi kinyilatkoztatások közé tartozik.
Adott a kérdés: szavazzon, vagy ne szavazzon egy mormon Trumpra? Ebben nem akarok utat mutatni, mert ezt mindenkinek magának kell eldöntenie. Azt azonban határozottan kijelentem, hogy az a mormon, aki kimondottan a vallásszabadságot féltve pátyolgatja a muszlimokat, kígyót melenget a keblén, és - Lenin szavaival élve - a hasznos idióta kategóriába tartozik.
Ha önnek vannak mormon családtagjai vagy ismerősei, kérem, hogy tájékoztassa őket. Egyébként az iszlám dokumentumai az interneten, angol nyelven, ingyenesen bárki számára elérhetők, tehát aki kételkedik, utána tud nézni a dolognak.
Hidra - Kuruc.info
Kapcsolódó: