32 év után újra börtönbe került a yorkshire-i hasfelmetsző, Peter Sutcliffe, akit még a '70-es években tartóztattak le és zártak elmegyógyintézetbe 13 nő meggyilkolásáért.

Peter Sutcliffe
Peter Sutcliffe-t, a yorkshire-i tömeggyilkost 1981-ben fogták el és zárták be a Parkhurst börtönbe Wight szigetén 13 nő meggyilkolásáért. Innen 3 évvel később átkerült egy kórház pszichiátriai osztályára, ahol paranoid skizofréniával kezelték 32 évig.
Most azonban épelméjűnek nyilvánította az egészségügyi bíróság, így a hetven éves férfinak vissza kell mennie a börtönbe – írja az Independent.
A nyomozás szerint a férfi további 7 nővel végzett volna, ha nem kapják el 1981-ben. Akkor a kocsijában rontottak rá, miközben következő áldozatával, egy prostituálttal “diskurált”. Autóján hamis rendszám volt, a csomagtartóban pedig csavarhúzókat és kalapácsokat talált a rendőrség.
Sutcliffe, aki elfogása előtt teherautókat vezetett, újabban Peter Coonannak hívja magát. Legtöbb áldozatát prostituáltak közül választotta, akiket előbb megcsonkított, majd halálra vert. 20 életfogytiglani börtönbüntetést kapott áldozatai meggyilkolásáért.
A bírósági döntést a brit igazságügyi minisztériumnak is meg kell erősítenie, mielőtt hozzákezdhetnének a férfi átszállításához.
(Híradó - Independent nyomán)