Az amerikai kormány rendkívüli állapotot hirdetett Puerto Ricóban a zikavírus rohamosan gyors terjedése miatt.
A szövetségi egészségügyi minisztérium helyi idő szerint pénteken kiadott közleményében leszögezi: a zikavírus rendkívül gyors terjedése “jelentős fenyegetés” a közegészségügyre. A washingtoni minisztérium Alejandro García Padilla, Puerto Rico kormányzója kérésére hozta meg az intézkedést.
A tigrisszúnyog által terjesztett zikaláz várandós asszonyoknál a magzat kóros kisfejűségét okozhatja.
Puerto Ricóban egyedül a várandós asszonyok közül több mint ezren fertőződtek meg a zikavírussal, és az NPR amerikai közszolgálati rádió egyik helyszíni riportja szerint nem sokat számítanak sem az egészségügyi felvilágosító kampányok, sem pedig a fertőzött asszonyoknak felajánlott lehetőség a magzatgyilkosságra, ezt a nők elsöprő többsége ugyanis elutasítja.
A szükségállapot kihirdetése azt jelenti, hogy a szövetségi minisztérium további jelentős anyagi és logisztikai segítséget nyújt Puerto Ricónak a betegség elleni küzdelemhez egészségügyi ismeretterjesztő programokra, szakképzett egészségügyi dolgozók felvételére és kiképzésének finanszírozására. A közlemény nem tesz említést konkrét összegről. A sziget kormányzója pénteken – a szükségállapotról szóló közlemény megjelenése után – azt is bejelentette, hogy átcsoportosítják Puerto Rico egészségügyi dolgozóit, hogy minél többen foglalkozhassanak a zikaláz elleni teendőkkel.
Puerto Ricóban – amely az Egyesült Államok teljes jogú önkormányzattal rendelkező társult állama – jelenleg csaknem tizenegyezer, zikavírussal fertőzött beteget tartanak számon, ezen belül 1035 a várandós nők száma.
(MTI nyomán)