Mintegy 20 ezren vettek részt szombat délután Prágában az aberráltak felvonulásán, amely a cseh fővárosban most záruló "szexuális kisebbségek hete", a Prague Pride 2016 része volt.
A Prague Pride fesztivált az idén immár hatodik alkalommal tartották meg a cseh fővárosban. A rendezvény felett a korábbi két évhez hasonlóan Jirí Dienstbier cseh emberi jogi miniszter vállalt védnökséget. Szolidaritása jeléül a menetben több cseh politikus is megjelent. A ferde hajlamukkal kérkedőkkel együtt vonult egyebek között Karla Slechtová regionális fejlesztési miniszter és Adriana Krnácová, Prága főpolgármestere is.
A "leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű" (LMBT) közösség (értsd: buzik - a szerk.) tagjai és a "másságot" támogató felforgatók délben a cseh főváros központjában, a Vencel téren gyűltek össze, majd színes menetben tíz kocsival az élen a Letná parkba vonultak, ahol éjjelig tartó koncertek lesznek.
A kocsik egyikét az Egyesült Államok prágai nagykövetsége, egy másikat pedig az Amnesty International nemzetközi felforgató szervezet készítette.
Az idei Prague Pride legnevesebb külföldi vendége Omar Sharif, a híres egyiptomi színész unokája volt, aki miután propagálni kezdte szexuális fogyatékosságát, el kellett menekülnie hazájából.
A rendőrség mintegy 15 ezerre, a szervezők 20-25 ezerre becsülték a résztvevők számát. Prága belvárosában a felvonulás miatt több mint három órán át korlátozták a közlekedést.
A felvonulás kezdetén Szent Vencel lovas szobra mellett a Vencel téren mintegy kéttucatnyi fiatal tüntetett a buzik és felforgatók provokációja ellen.
Később a hagyományos család hívei is felvonulást tartottak a városközpontban, amelyen több százan vettek részt. Köztük volt Pavel Belobrádek, a kereszténydemokrata néppárt elnöke, miniszter is.
Rendzavarás délutánig nem volt.
(MTI korrigálva)
Kapcsolódó: