A német alkotmányvédelem több mint 340 olyan embert figyel meg a németországi menedékkérők között, akiket megpróbálnak beszervezni az iszlamista szélsőségesek - közölte a szervezet vezetője, Hans-Georg Maassen Berlinben vasárnap.
"És ezek csak azok, akikről tudunk. Lehet, hogy jóval többen vannak" - figyelmeztetett a német elhárítás irányítója.
Zoom
Maassen arról is említést tett, hogy értesítették a menekültügyi hatóságokat, a befogadó központok dolgozóit pedig felkészítik arra, hogy elejét tudják venni a menedékkérők radikalizálódásának. Aggasztó, ha szalafisták és más iszlamisták a menedékkérők körében reklámozzák magukat - tette hozzá a német alkotmányvédelmi szolgálat elnöke.
Németországban tavaly és az idei év első három hónapjában több mint hatszázezer ember adott be menedékkérelmet.
(MTI)