Egy 29 éves, Allah akbart kiáltozó "francia állampolgár" késelt halálra egy 21 éves brit nőt, két másik embert pedig megsebesített egy turistaszállón az észak-ausztráliai Queensland államban - közölte az ausztrál rendőrség szerdán.
A kedd éjjel Home Hillben elkövetett támadás után egy 30 éves brit férfit válságos állapotban szállítottak kórházba, míg egy ausztrál állampolgár könnyebben megsebesült.
A gyanúsított érvényes turistavízummal tartózkodott az országban, és a hatóságok tudomása szerint nem állt kapcsolatban az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettel vagy hasonló radikális csoportokkal. A helyi rendőrség ennek ellenére nem zár ki egyetlen lehetőséget sem.
Az IÁ korábban arra buzdította követőit, hogy késsel, vagy bármilyen más elérhető fegyverrel támadjanak civil célpontokat Nyugaton.
“A nyomozás kezdeti szakasza azt mutatja, hogy a támadó olyan megjegyzéseket tett” a bűncselekmény elkövetése előtt, amelyek szélsőséges töltetűek lehetnek (de csak lehetnek, ez nagyon fontos, nehogy valaki elhamarkodott ítéletet alkosson szegénykéről a - szerk.) – mondta Steve Gollschewski, Queensland rendőrparancsnok-helyettese.
Gollschewski hangsúlyozta, hogy a jelek szerint a "francia" (!) magányos farkasként követte el tettét, csupán látogató Ausztráliában, és a rendőrség tudomása szerint nem rendelkezik helyi kapcsolatokkal.
A hatóságok becslései szerint mintegy 100 ausztrál állampolgár vehetett részt Szíriában az Iszlám Államhoz hasonló szélsőséges csoportok kiképzésein. Az Egyesült Államok megbízható szövetségesének számító csendes-óceáni ország lakói 2014 szeptembere óta fokozott terrorkészültségben élnek. Az elmúlt másfél évben legalább hat támadást hiúsítottak meg az ausztrál biztonsági erők, de még így is több esetben került sor halálos áldozatokkal járó túszejtésre, késelésre és lövöldözésre az országban.
(MTI nyomán)