Pokolgép robbant hétfőn hajnalban a brüsszeli kriminológiai intézetnél (INCC), de az épület még üres volt, ezért nem sérült meg senki - jelentette reggeli híradásában a belga RTL televízió. A hatóságok később öt gyanúsítottat őrizetbe vettek.
A csatorna tájékoztatása szerint nem sokkal hajnali 2 óra után egy gépkocsi áttörte a főváros északi részén lévő Neder-Over-Heembeek negyedben található épület hármas kerítését, és ezt követően történt a detonáció az intézet laboratóriumainak közelében, aminek hatására tűz keletkezett.
A hatóságokat 3 óra körül riasztották, a helyszínre kiérkező mintegy harminc tűzoltónak hamar sikerült eloltania a tüzet. A környéket lezárták, a nyomozók még a helyszínen vannak - írta délelőtt a Le Soir című napilap.
Pierre Meys, a brüsszeli tűzoltóság szóvivője megerősítette az RTL híreit, és elmondta, hogy meglehetősen nagy erejű robbanás történt, annak kiváltó oka azonban egyelőre ismeretlen. Hozzátette, sérültek nincsenek, viszont komoly anyagi károk keletkeztek. További részleteket nem közölt a tisztségviselő.
A belga szövetségi ügyészség később azt közölte, hogy az ügyben öt gyanúsítottat őrizetbe vettek, a kihallgatásuk jelenleg is folyik. A vádhatóság arról tájékoztatott, hogy egyelőre nem találtak robbanószerre utaló nyomokat, nem terrorcselekményként kezelik a történteket, de nagy valószínűséggel bűncselekmény történt.
Az RTBF belga közszolgálati televízió értesülései szerint ugyanakkor kábeleket és egy akkumulátort találtak a helyszínen, és ebből arra lehet következtetni, hogy szándékos volt a robbantás. Egyes lapok "egy vagy két támadóról" számoltak be.
Koen Geens belga igazságügyi miniszter azon véleményének adott hangot a Twitteren, hogy még túl korai lenne messzemenő következtetéseket levonni.
Március 22-én Brüsszelben a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson is terrortámadást hajtottak végre, 32 ember halálát okozva. A támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet jelentkezett. Belgiumban a hatóságok még mindig hármas, azaz "súlyos" fokozaton tartják az ország terrorkészültségi szintjét. Ez azt jelenti, hogy a fenyegetés jelentős, "lehetséges és valószínű" terrortámadás.
Frissítés: Nem pokolgépes támadás, hanem gyújtogatás okozott tüzet
A korábbi hírekkel ellentétben nem pokolgépes támadás, hanem gyújtogatás okozott tüzet hétfőre virradóra a brüsszeli kriminológiai intézetnél (INCC), az elkövetőket azonban továbbra sem sikerült kézre keríteni - közölte a belga főváros ügyészsége.
A nyomozás jelen állása szerint a tettesek nem sokkal hajnali 2 óra után gépkocsival áttörték az észak-brüsszeli Neder-Over-Heembeek negyedben lévő épület hármas kerítését és tüzet gyújtottak az intézet laboratóriumainak közelében - tájékoztatott Ine Van Wymersch, a vádhatóság szóvivője.
"Szándékos tűzokozás történt a szövetségi rendőrség laboratóriumaiban" - jelentette ki a szóvivő, hozzátéve, hogy valószínűleg egy szervezett bűnözői csoport áll a történtek mögött.
"Nem találomra választották ki a helyszínt. Sokaknak érdekében állhat, hogy döntő fontosságú bizonyítékok tűnjenek el" - mondta Van Wymersch. Hangsúlyozta, nincs rá okuk, hogy terrorcselekményként kezeljék a történteket.
Korábban olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint pokolgép robbant a kriminológiai intézetnél, a környéken lakók ugyanis detonációk hangjáról számoltak be. Ennek az eredete egyelőre ismeretlen, de névtelenséget kérő rendőrségi források szerint a nyomozók azt gyanítják, hogy csak az volt hallható, ahogyan különböző tárgyak lángra kapnak.
A rendőrség délután öt embert őrizetbe vett és kikérdezett a bűncselekménnyel kapcsolatban, később azonban bírói utasításra szabadon engedték őket.
A tűz az INCC tíz laboratóriumából hatot érintett, szakértők szerint számos bizonyíték megsemmisülhetett a tűz és a füst következtében, illetve az oltás során.
Az intézetet éjszaka nem őrizték, mindössze biztonsági kamerákkal gondoskodtak az épület védelméről - közölte Jan De Kinder, az INCC igazgatója.
(MTI)