Letartóztattak egy svájci szocialista politikusnőt, aki csütörtökön négy afrikai "menekült" gyerekkel a kocsijában próbált visszajutni az országba.
Lisa Bosia Mirra a svájci Szocialista Párt tagja, csütörtöki csempészakcióját több kollégája is nyíltan támogatta – írta a Russia Today svájci rendőrségi forrásokra hivatkozva.
Zoom
(Forrás: Facebook)
A politikus csütörtökön indult el autójával a határ fele, majd miután elhagyta az országot, egy másik kocsival találkozott. Az autóból négy afrikai fiú szállt ki, állításuk szerint mindannyian kiskorúak. A vezető Bernből indult, és ő is tudott a határ menti kocsicseréről. A politikus kocsijával próbáltak észrevétlenül visszajutni Svájcba, de a határőrök lebuktatták.
Mirrát nem sokkal letartóztatása után szabadon engedték, de a makik szállításával bűnrészességet vállalt a kiskorúak illegális határátlépésében, megsértette a “Foreigners Act” törvényt, így hivatalosan még mindig nyomozás alatt áll. A vele utazó 53 éves férfi őrizetben maradt.
A szocialista politikusnő már jó ideje ellenzi Svájc "menekült"politikáját, ezt pártján belül és Facebook-oldalán is nyíltan felvállalja. Ő alapította a Firdaus Egyesületet is, amely adományokat gyűjt a bevándorlók részére. Az SOS Ticino nonprofit szervezetnél is munkálkodik, ahol kiemelt szerepet kap a bevándorlás és a munkanélküliség, a bevándorláspártiak a közösségi média felületein már csak Teréz anyaként emlegetik, ezzel is taposva Kalkuttai Boldog Teréz emlékét.
A politikus eddig sem rejtett véka alá, mit gondol a svájci menekültpolitika jelen helyzetéről, de ez az első olyan eset, amikor törvényt sértett politikai nézetei miatt.
Az Amensty International nemzetközi felforgató szervezet augusztusban azzal "vádolta" a svájci hatóságokat, hogy szándékosan elfordítják azokat a migráns gyermekeket a határaiktól, akik a már ott élő családtagjaikhoz igyekeznének.
(Híradó - RT nyomán)