Hillary Clinton elnöksége vérontáshoz vezethet - állította Matt Bevin, Kentucky állam kormányzója, republikánus politikus a hétvégén, kijelentése kedd este vált közismertté.
Matt Bevin azt sugalmazta, hogy ha a demokraták nyerik az elnökválasztást az ősszel, akkor akár fegyveres felkelésre is szükség lehet, hogy a konzervatívok megvédjék az amerikai értékeket a liberalizmustól.
Bevin egy washingtoni konferencián így fogalmazott: “Nekem kilenc gyermekem van, és összetörik a szívem, ha arra kell gondolnom, hogy az ő vérükre lesz szükség ahhoz, hogy helyre lehessen majd hozni valamit, hogy visszakövetelhessünk valamit, amit fásultságunkban és közönyünkben elvesztegettünk”.
A széles körben is nyilvánosságra került mondatok után a tavaly megválasztott, 49 éves Bevin – aki a Tea Párt egyik politikusa – magyarázkodni kényszerült.
Irodája közleményben tudatta, hogy a kormányzó a katonák áldozatvállalására gondolt, mert “nem lehetünk engedékenyek a szabadságunkat lerombolni kész radikális iszlamista szélsőségesekkel szemben”.
Demokrata párti politikusok azonnal elítélték a kormányzó megjegyzéseit és lemondásra szólították fel őt. “Felszólítása amerikai honfitársaink vérének kiontására szerintem ellentétes az alkotmánnyal és hivatali esküjének megszegését is jelenti” – mondta Nancy Jo Kemper demokrata párti politikus kedd esti sajtóértekezletén.
(MTI)