Korrupcióval vádolt republikánus politikus nyerte meg a New York-i előválasztásokat, mindössze két nappal öngyilkossága után. Halála napján kellett volna feladnia magát a Szövetségi Nyomozói Irodánál (FBI).
Zoom
Bill Nojay képviseli a republikánusokat New York 133. kerületének állami közgyűlésen – annak ellenére, hogy a politikus megválasztása előtt két nappal, pénteken egy rendőr jelenlétében fejbe lőtte magát egy temetőben.
Nojah harcias fegyverviselés-párti Trump-támogató volt, de egy kambodzsai korrupciós per középpontjába került. Öngyilkossága napján kellett volna feladnia magát az FBI-nak – írja az NBC.
Megválasztása után a republikánus vezetők kiválaszthatnak egy újabb jelöltet, aki szavazatok nélkül egyszerűen átveszi New York 133. kerületének irányítását, és a novemberben Barbara Baer demokrata jelölttel fog megküzdeni a szavazók bizalmáért.
“Nem tudom, mit mondhatnék” – mondta Nojay legyőzött republikánus riválisa, Richard Milne, aki szokatlannak nevezte a kialakult helyzetet. Míg abban reménykedik, hogy az ő neve szerepel majd a szavazólapon, kritikusan áll a szabályokat meghatározó hatalmi felálláshoz. ”Az elmúlt napokban csináltak olyan dolgokat, melyekkel alantas módon próbálták meg befolyásolni a szavazatokat” – mondta rejtélyesen.
Másodikként a 4500 szavazatból mindössze ezret kapott, így nem áll túl pozitívan a novemberi sikerhez: “Tényleg úgy gondolom, hogy Nojay-val jobb eredményt értünk volna el”.
Az 59 éves, háromgyermekes Nojayt 2012-ben választották be a közgyűlésbe. Már akkor is támogatta Trumpot, amikor a milliárdos New York polgármesteri pozíciójáért szállt harcba. A Sandy Hook-i gimnáziumi lövöldözés után megszigorított fegyvertartási szabályokat is ellenezte. Emellett egy konzervatív rádióműsora is volt.
Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, mivel Kambodzsában bíróság elé állították csalás miatt. Két másik személlyel együtt azzal vádolták meg, hogy egymillió dollárral átverte rizsexportos befektetőit.
A politikus tagadta az ellene felhozott vádakat: “A velem együtt dolgozó emberek mind becsületesek voltak, de az is igaz, hogy amíg egy részük jól végezték a munkájukat, voltak, akik megbotlottak”.
A hatóságok nem tudják, pontosan miért döntött úgy, hogy véget vet életének. Helyi források szerint aznap kellett volna feladnia magát az FBI-nak, de ő inkább a halált választotta. Bátyja sírja mellett végzett magával a rochesteri temetőben.
Amerikában ritkák a posztumusz választások, de előfordult már hasonló eset. 1962 óta négy elhunyt jelöltet választottak meg az amerikai képviselőház tagjának.
(Híradó)