Legalább nyolc embert szállítottak kórházba az amerikai Minnesota állambeli St. Cloud város egyik bevásárlóközpontjában elkövetett késes támadást követően - közölték a helyi hatóságok.
A bevásárlóközpontban szombat este történt késes támadás, a rendőrség közlése szerint az elkövető meghalt. Az áldozatok állapota nem súlyos, heten már elhagyhatták a kórházat, miután ellátták sebesüléseiket.

A CBS Minnesota hírtelevízió internetes felülete szerint a támadó biztonsági egyenruhát viselt, utalást tett Allahra, és megkérdezte az egyik áldozatot, hogy muzulmán-e.
A késelőt egy szolgálaton kívüli rendőrtiszt állította meg, halálos lövést adott le rá – tette hozzá a hírtelevízió.
Az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozó két szemtanú arról számolt be, hogy a támadás helyszínén arra lettek figyelmesek, hogy emberek kezdtek feléjük rohanni. Más szemtanúk is arról számoltak be, hogy sikoltozó emberek menekültek a támadó elől. A bevásárlóközpontot és környékét lezárták a hatóságok.
Az Egyesült Államokban több incidens is történt szombat este. New Jerseyben csőbomba robbant egy futóversenyen, de senki nem sérült meg. Nem sokkal később egy szemetes konténer robbant be New York-ban, a detonációban legalább huszonkilenc ember sérült meg. Az utóbbi incidenst New York polgármestere szándékos cselekedetnek minősítette, ugyanakkor leszögezte: egyelőre semmi nem utal arra, hogy terrorakció történt volna.
Frissítés: Az Iszlám Állam vállalta magára a nem terrortámadást
Legalább nyolc embert szállítottak kórházba az amerikai Minnesota állambeli St. Cloud város egyik bevásárlóközpontjában elkövetett késes támadást követően - közölték a helyi hatóságok. A támadást vasárnap az Iszlám Állam szervezete vállalta magára.
Az Iszlám Állam nevű szíriai-iraki terrorszervezet szócsöveként működő Aamák hírügynökség vasárnap azt állította egy közleményben, hogy az egyik támogatójuk volt a késelő.
”A tegnapi minnesotai késes támadó az iszlám állam katonája volt, és annak a felhívásnak tett eleget, hogy célba kell venni a keresztesek koalíciójához tartozó államok polgárait” – írta az Aamák azokra az országokra utalva, amelyek Szíriában és Irakban felvették a harcot az Iszlám Állammal.
A hírügynökség állításának hitelességét nem lehet bizonyítani.
(MTI nyomán)