Az izraeli rendőrség pártfinanszírozási csalás gyanújával előállította a Balad nevű izraeli arab párt több mint húsz vezetőjét - közölte a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja.
A baloldali, palesztin nacionalista Balad párt a kneszet közös arab listáján szereplő négy párt egyike, amely a pártszövetség részeként három mandátumot szerzett a 120 tagú törvényhozásban.
A rendőrség azzal gyanúsítja a párt vezetőit, hogy rendszeresen meghamisították a pártkasszába befolyó pénzek eredetét. A hazai és külföldi adakozóktól kapott nagyobb pénzadományoknál eltüntették több millió sékel (mintegy 75 millió forint) valódi eredetét, és csalárd módon azt jelentették a hatóságoknak, hogy több száz izraeli adományozótól származnak.
A párt közleményében élesen elítélte az ellene végrehajtott rendőrségi intézkedéseket, és az arab kisebbség elleni politikai üldöztetésnek nevezte az ügyet. A vádakat megfélemlítési kísérletnek és a párt befeketítését célzó akciónak bélyegezte.
(MTI)